A komoly pénzügyi problémákkal küszködő Realtime Worlds egyes források szerint hamarosan feldobja a talpát, s habár nem tudjuk igazolni az informátorok hitelességét, az mindenképpen aggasztó jel, hogy az All Points Bulletin szerverei leálltak.

Persze játék eltűnése nem túl nagy érvágás, látva, hogy milyen gyatrára és lelketlenre sikerült az egyébként ígéretes MMOG, a stúdióért azonban kár, hiszen ők készítették az eredeti Crackdownt, illetve belefogtak egy érdekes, a közösségi hálózatokra támaszkodó projektbe is, amelyet azonban nem sokkal a bejelentés után kénytelenek voltak eladni, annak reményében, hogy ezáltal megmenekülnek a csődtől, de mint ahogy láthatjuk, a várt hatás elmaradt.

Szólunk, amint van valamilyen fejlemény a céggel kapcsolatban.