Robert Pattinsonnak legutóbb Jennifer Lawrence-szel gyűlt meg a baja a Dögölj meg szerelmem című pszichothrillerben, április 2-án pedig jön a Kész dráma, amiben Zendaya lesz a menyasszonya, de ez a párkapcsolat sem lesz egy leányálom. Pattinson az A24-es film premierjén nyilatkozott a Deadline-nak, és persze nem úszhatta meg Batman nélkül: pár infómorzsát azért elejtett a folytatásról, és elég lelkesnek tűnt.
„A forgatókönyv rendkívüli. Azt hiszem, ez egy igazán, igazán különleges film lesz, és nagyon, nagyon más is.”
Pattinson hozzátette, hogy még őt is meglepte, milyen irányt vett a folytatás, és elmondása szerint a film „nagy húzásokkal” lesz majd tele, vagyis bátran kockáztat és eltér a megszokott formuláktól.
Nemcsak csak ő van így ezzel, korábban Colin Farrell is rendesen felhype-olta a projektet. A Pingvint alakító színész szerint a szkript „egyfajta kortárs mestermű”, ami elképesztően részletes, intelligens és még mély is. Sőt, azt is kiemelte, hogy Pattinson Batmanje egy kifejezetten erős karakterívet kap majd.
Bár az, hogy színészek dicsérik a forgatókönyvet, amelyben szerepelni fognak, azért nem túl meglepő, az azonban tény, hogy nagy nevekkel bővülhetett a második rész: úgy tudni, hogy Scarlett Johansson is szerepel majd a Batman 2-ben, állítólag Harvey Dent, azaz Kétarc felesége, Glinda Dent lesz, Sebastian Stan pedig maga Kétarcot játssza majd. A premiert egyébként 2027. október 1-jére lőtték be, ami reméljük a végleges dátum lesz, mert párszor már elcsúsztatták a filmet.
Borítókép forrása: Dimitrios Kambouris/Getty Image