• PC-re is megjelenhet a Rock Band 4
  • 1,5 millió kell a fejlesztőknek
  • A Rock Band Network is visszatérhetne

Sosem jelent még meg Rock Band játék PC-re, de ez most változhat, a Harmonix ugyanis egy gyűjtést indított, és ha ez sikerrel jár, a Rock Band 4 és a Rock Band Network is eljut személyi számítógépekre. Hogy az ötlet valóra válhasson 1,5 millió dollárra van szükségük, a pénznek pedig 35 napon belül össze kell jönnie. A csapat további 500 ezer dollárral szál be, szóval egész buli kétmillió dollárba fog kerülni.

Ezért a pénzért a teljes Rock Band 4 élményt megkapjuk, vagyis a konzolos kiadásban látott valamennyi módozat és funkció a miénk, az alap 65 sláger mellett pedig a támogatók 33 extra nótát is kapnak, letölthető tartalmak terén pedig még több mint 1700 dal vár a lejátszásra. Vezeték nélküli gitár, dobkészlet illetve mikrofon támogatása adott, ahogy egérrel és billentyűzettel is megbirkózik a játék, de utóbbi persze csak a menüben való navigálásra való.

Az igazán fontos feature azonban az, hogy visszatér a 2014-ben a túlságosan is magas költségek miatt leállított Rock Band Network. Ez egy, a Harmonix által kifejlesztett és fenntartott szolgáltatás, ami a sikeres gyűjtés esetén átköltözik a Steam Workshopra, és onnantól kezdve jóval egyszerűbben (mármint a fejlesztők oldaláról nézve egyszerűbben) lehetővé teszi, hogy a játékosok a saját alkotásaikat ültessék át a játékba, sőt, ezekkel akár pénzt is kereshetnek.

Az átirat elkészítésével a Harmonix gárdája a Sumo Digitalt bízta meg, és ha minden jól megy, akkor már idén ősszel a boltokban lehet a program. Az ár 60 dollár lesz, amiben természetesen nincs benne a hangszerek költsége, de minden más benne van, beleértve a saját alkotásaink importálásához szükséges eszközöket is. Ha szeretnéd támogatni a Figen vezetett gyűjtést, akkor azt itt teheted meg.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!