A Ubisoft végre alaposabban is bemutatta az Anno 117: Pax Romana játékmenetét, a római korban játszódó városépítős stratégiai játék pedig egyszerűen fantasztikusan fest! A szűk hatperces kedvcsináló lépésről lépésre vezet bennünket végig egy új település létrehozásának a főbb állomásain, vagyis lényegében minden alapvető információt megkapunk ahhoz, hogy idővel mi is sikeres helytartóvá váljunk. Az, hogy ezt a hatalmat később egy gazdag kereskedőváros, egy csodás kultúrközpont vagy egy harcias városállam élén szilárdítjuk meg, csak rajtunk múlik.
Az első lépéseink természetesen igen szerények lesznek, hiszen a legalapvetőbb erőforrások begyűjtésével és a földutak megtervezésével kell kezdenünk a településünk építését. Ezt követhetik később a lakónegyedek és piacterek, illetve a kikötők, amelyek egyaránt válhatnak a kereskedelem és a harcászat központjává. Idővel döntenünk kell, hogy építkezéssel és lassú terjeszkedéssel, vagy inkább háborús eszközökkel bővítjük a birodalmunkat. Bárhogy döntünk, a fejlődés és felkészültség mindvégig kulcsfontosságú lesz, ahogy a lakosaink elégedettségét is illik figyelemmel kísérnünk. Iskolák, színházak, fürdők és kolosszeumok teszik naggyá a római kultúrát, de mindig készen kell állnunk arra, hogy kalózok, banditák vagy rivális városállamok kikezdhetik a hatalmunkat. Ha pedig túlnőttünk a területeinken? Irány hódítani, akár egészen Angliáig, ahol a kelta pogányok életmódját és kultúráját beolvaszthatjuk a római olvasztótégelybe, vagy ha úgy tetszik, el is nyomhatjuk azt.
Az Anno 177: Pax Romana egyelőre még nem kapott megjelenési dátumot, illetve a pontos platformlista sem ismert. PC-re persze garantáltan megjelenik az ígéretes stratégiai játék, de nem lenne példanélküli, ha konzolokra is befutna az alkotás.
Borítókép forrása: Ubisoft