Most mutogathatunk a Ubisoftra, de az igazság az, hogy nem csak kizárólagosan ők felelősek a modern, nyílt világú RPG-k bloatjáért. A mostanában érkező szerepjátékok egy része már ott tart, hogy mire eljutunk a stáblistáig, akár több mint 100 óra is beleszaladhatott a játékba, vagyis egy ilyen címnek nekiugrani gyakran elég komoly feladatvállalás. A Playground Games viszont nem ezen az úton indul az új Fable-lel. Will Kennedy, a játék társrendezője a Gamescomon tartott Q&A alatt megerősítette, hogy a 2027-es fantasy RPG fő történetszála körülbelül 15–20 órát tesz majd ki, amihez további 15–20 órányi mellékküldetés és szabad felfedezés társul. Magyarul: aki csak a sztorira kíváncsi, annak nem kell egy hét szabadságot kivennie, de azért jóval többre számíthatunk egy 4-5 órás Call of Duty-kampánynál.
Ez elsőre kevésnek tűnhet azok után, hogy a műfaj nagyágyúi milyen hosszan képesek elnyújtani a fő sztorit, de valójában teljesen passzol a Fable hagyományaihoz. A HowLongToBeat mérései szerint az első rész nagyjából 12 és fél órás, a Fable 2 körülbelül 13, a harmadik epizód pedig 13 és fél órás fő kampánnyal dolgozott, vagyis az új játék így is a sorozat eddigi leghosszabb történetét hozhatja. Nem feltétlenül az a jó RPG, amelyik a legtovább tart, hanem az, amelyik tudja, hogy a feszes tempó és a jól felépített narratíva többet ér a mesterségesen túlnyújtott játékidőnél.
Aki viszont nem akar sietni, annak a fejlesztők szerint lesz mivel elszórakoznia. A Fable mindennapi mellékes tennivalói elvileg korlátlan lehetőségeket kínálnak, a Playground Games fejlesztői pedig egyenesen azt ígérik, hogy a játékot szó szerint a végtelenségig lehet játszani, ha valaki erre vágyik. A korábbi bemutatók alapján ez az Albion lakóival kialakított kapcsolatokra, a hírnévre és a saját életünk alakítására is vonatkozhat, tehát a fő sztori után is eldönthetjük, hogy hősök, gazemberek vagy a környék legidegesítőbb tyúktolvajai leszünk.
A Fable jelen állás szerint 2027. február 23-án érkezik PC-re, PS5-re és Xbox Series X/S-re.
Borítókép forrása: Xbox