• A Routine egy sci-fi környezetben játszódó túlélő-horror lesz
  • A környezet jelenti majd a legnagyobb veszélyt
  • Nincsenek életerőcsomagok, ha meghalunk, kezdhetjük elölről a játékot
  • Nem lesz HUD sem
  • Különféle eszközök segítenek majd a továbbjutásban

2012-ben jelentették be a Gamescomon a Lunar Software sci-fi környezetben játszódó horror játékát, a Routine-t, amiben egy elhagyatott holdbázison kell lefolytatnunk egy nyomozást, azaz kiderítenünk, mi történt ott. A program érdekességét leginkább az adja majd, hogy nincsenek életcsomagok, ám rengeteg veszélyt rejt a környezet, így ha meghalunk, akkor biza kezdhetjük elölről a játékot.

A három főt számláló Lunar Software viszont a bejelentés óta nem sokszor szólalt meg a Routine-nal kapcsolatban, a blogjukat is olyan félévente egyszer frissítik. Például márciusban jelezték, hogy kicserélték a helykitöltő játékelemeket, most pedig már a kisebb részletekre fókuszálnak, amikkel érzésük szerint lassan kiteljesedik a program. Ez persze a csapat kis létszáma miatt nagyon lassú folyamat, de szorgalmasan dolgoznak. Emellett kiderült, hogy az olyan effektek, mint a Chromatic Aberration, a DOF, a Film Grain és a Bloom kikapcsolhatóak lesznek, ha esetleg nem tetszene. Plusz kaptunk jó pár új képet is.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!