Július 30-án jön az új Pókember-film, a Vadonatúj nap, amelyben benne lesz Hulk is, akit ezúttal is Mark Ruffalo alakít, sokak meglepetésére pedig a Marvel 18-as karikás antihőse, Punisher is szerepet kapott a sztoriban, akit John Bernthal fog játszani. De a Stranger Things sztárja, Sadie Sink is benne lesz a Pókember negyedik részében, csakhogy az ő esetében hivatalosan továbbra sem tudni, hogy mely karakter bőrébe bújt. Sőt, maga a színésznő sem tudta egy darabig, hogy mire mondott igent.
Sadie Sink a Nylon magazinnak adott interjúban árulta el, hogy a Pókember: Vadonatúj nap forgatására úgy érkezett meg Londonba, hogy még mindig nem tudta, pontosan kit fog alakítani. A színésznő elmondása szerint nemcsak a forgatókönyvet nem kapta meg előre, d ea karaktere kilétét is csak akkor fedték fel előtte, amikor már elindult a forgatás.
„Egyszerűen nem árulod el a titkot, ennyi az egész.” – mondta Sink arra a kérdésre, hogyan sikerült megőriznie a szerepével kapcsolatos óriási titkot.
Bár a Marvel köti az ebet a karóhoz, és még mindig nem árulta el, hogy a színésznő kit alakít a filmben (ez állítólag majd csak a premier napján fog kiderülni), a rajongói találgatások hónapok óta ugyanabba az irányba mutatnak. Sokan úgy vélik, hogy Sink Jean Grey szerepében mutatkozhat be az MCU-ban, amit a trailerek is táplálnak: a karakter több jelenetben is látszólag pszichikus képességeket használ, mintha az emberek elméjét igyekezne manipulálni. Persze akad egy olyan népszerű elmélet is, miszerint egy másik ikonikus vörös hajú Pókember-karaktert alakít.
Sink arról is beszélt, hogy a forgatáson Tom Holland sokat segített neki, mivel nála kevesen tudják jobban, milyen érzés éveken át Marvel-titkokat őrizni.
Nagyon érdekes volt kívülállóként csatlakozni ehhez a világhoz, de Tom nem is lehetett volna kedvesebb. Nagyon nyugodt és közvetlen volt, így gyorsan otthon éreztem magam.
Borítókép forrása: Netflix