• Eredetileg novemberben érkezett volna
  • A játék már három éve készül
  • A bétateszt ezzel véget ér, de a fejlesztés tovább tart
  • A játék ára drasztikusan csökkent

Amikor a Minecraftről ismert svéd csapat, a Mojang döbbenetes összegért cserélt gazdát szeptember végén, még nem tudtuk, pontosan mi lesz a Scrolls sorsa. Nem hallottál róla? Nem csoda: a Minecraft-brigád második játéka valamilyen oknál fogva mindig is a radar alatt maradt, annak ellenére, hogy az is a korai hozzáférés modelljét használta, és már 3 teljes éve dolgoznak rajta. 

A Scrolls műfaját tekintve CCG, azaz gyűjthető kártyajáték: itthon e műfajnak elsősorban a klasszikus, nyomtatott változata ismert (főleg a Beholder-féle HKK), de gyökerei az 1993-as Magic: The Gatheringing nyúlnak vissza. Utóbbi digitális változata volt az általunk ismert CCG királya egészen a Hearthstone megjelenéséig. Elsősorban a Blizzard játéka miatt volt kétséges a Scrolls sorsa: egyrészt ez jóval komplexebb annál (a harcrendszere leginkább a Heroes of Might and Magic-sorozathoz hasonlítható), másrészt pedig  fizetős, vagyis csak egy bizonyos összeg leszurkolása után érhető el, azon túl viszont már nem kell érte egy petákot se kiadni... bár a lehetőség megvan rá.

A Microsoft mégis lát fantáziát a Scrollsban, olyannyira, hogy a jövőhéten a játék elhagyja a bétastátuszt, és megnyitja a kapuit a szélesebb közönség előtt. Nem is akárhogy: a borsos árazást megvágják, a Scrollsért így már csak 5 dollárt (európai ár még nincs) kell leszurkolni. Ezzel nem csak a PC-s alapjátékot vásároljuk meg, de egyúttal az összes átiratot is, így az iPades és az androidos változatot is.

Természetesen a Scrolls mikrotranzakciói nem tűnnek el, valós pénzért úgynevezett shardokat lehet vásárolni - ezek nyitják meg az extra scrollokat. Annak érdekében, hogy egy lelkesebb csemete ne költhesse el a teljes családi vagyont ennek bezsákolásával, már alapjáraton is felső határa van a költésnek.

A Scrolls hivatalosan december 11-én jelenik meg, és végre demóváltozat is lesz belőle, így anélkül is kipróbálható, hogy ki kellene nyitni a pénztárcát. Bővebben is érdekel a játék? A januári PC Guruban részletes tesztet közlünk róla!