Amióta virágzik az MMORPG-k piaca, azóta dívik a trend, hogy a fejlesztők a játékosok által megszemélyesített karaktereket osztályokba sorolva igyekeznek egyensúlyt teremteni a játékmenetben. Vannak gyógyítók, vannak támadók, védekezők, kereskedők, és még folytathatnám estig. Most azonban úgy tűnik, a Guild Wars 2 szembemegy a szokásokkal, és kicsit felkavarja a fantasy MMORPG-k állóvizét.

Guild Wars
 2 Koncepciórajzok, mûvészi  munkákGuild Wars 2 Koncepciórajzok, mûvészi munkákGuild Wars 2 Koncepciórajzok, mûvészi munkák

A híreket a hivatalos oldal szállította, majd a PC Gamer stábja is felkereste az ArenaNetet. Jon Peters játéktervezővel készített interjújukból kiderül, hogy sem konkrét tank, sem gyógyító osztály nem lesz a játékban. Ahogy Jon fogalmazott, itt nem az a lényeg, hogy valaki áll a csata mögött és folyamatosan nyomogatja a gyógyítás varázslat ikonját, hanem az együttműködés, melyből mindenkinek egyaránt ki kell venni a részét. A gyógyításra például az összes kaszt képes lesz valamilyen szinten, igazi "healer dózisra" maximum a vég fenyegetésekor lesz lehetőség. A harcosoknak sem az lesz a céljuk, hogy felfogják a sebzést a többi tag helyett, hanem hogy kivédjék azokat, és a buffok segítségével irányítsák a meccsek fizikai dimenzióját, ezáltal eltörölve a tank pozíciót. Az ArenaNet dolgozói szerint egyébként azért volt szükség a változtatásokra, hogy élvezetesebbé tegyék a csapatok felállítását, valamint hogy szórakoztatóbbá varázsolják a játékosok közti együttműködést.

Guild Wars 2 Koncepciórajzok, mûvészi munkákGuild Wars 2 Koncepciórajzok, mûvészi munkákGuild Wars 2 Koncepciórajzok, mûvészi munkák

A halál sem jár majd különösebb büntetéssel, a srácok szerint ugyanis ez csak elveszi a játékosok kedvét. Sőt, ha elfogy a HP-nk, először csak "downed" (szabad fordításban talán a "földre küldött" kifejezés lenne jó rá) módba kapcsolunk, ami azt jelenti, hogy karakterünk négy gyengébb képességet kap a meneküléshez, sőt, egy rövid ideig sebezhetetlen lesz. Ha már ez se segít, akkor sem kell bepánikolni, mert az élesztést az összes kaszt megtanulja már az első szinten. A játéknak eddig nincs pontos megjelenési dátuma, noha ezek után igencsak kedvünk lenne kipróbálni végre...