Ha fantasy RPG, akkor elsőre bizonyára mindenkinek valami hatalmas, grandiózus open world játék ugrik be. De mi a helyzet, ha valaki ennél jóval könnyedebbre vágyik: valami olyasmire, amit tényleg bármikor fel lehet kapni, vagy épp ellenkezőleg, félre lehet dobni – mindezt anélkül, hogy a játékélmény bármit is csorbulna. Nos, ebben az esetben érdemes körülnézni a böngészős és mobilos felhozatalban – vagy éppen a Steamen, hiszen a műfaj egyik legnépszerűbb darabja, a Shakes & Fidget már innen is elérhető.

A magyar nyelven is kommunikáló szerepjátékban hat osztály (harcos, mágus, harci mágus, háborgó, orgyilkos, felderítő) és nyolc faj (ember, elf, törp, gnóm, ork, sötét elf, goblin, démon) közül választva hozhatunk létre saját, egyedi külsővel rendelkező karaktert, attól függően, hogy az Erő, Ügyesség, Értelem, Kitartás és Szerencse tulajdonságok közül melyekre szeretnénk rágyúrni – a tipikus szerepjátékos jelleg tehát már az első pillanattól kezdve megvan. Mindez persze csak a kiindulási pont, hiszen az, hogy ezt követően melyik skilljére megyünk rá a hősünknek a fejlesztés, illetve az új felszerelések beszerzése során, az már kizárólag rajtunk múlik – az említett képességektől függ a sebzésünk, a kitérésünk, az ellenállásunk, az életerőnk és a kritikus találati esélyünk.

shakes1.jpg

A Shakes & Fidget könnyedségét és legfőbb vonzerejét az adja, hogy nem igényel teljes, állandó figyelmet – emiatt pedig nagyon könnyű mellette ragadni, hiszen egyfajta pótcselekvéssé válik, a szó abszolút pozitív értelmében. Miután a játékban minden időhöz van kötve – a tapasztalati pontot, aranyat és tárgyakat nyújtó küldetésektől kezdve a más játékosok által vívott arénaharcokon át a masszívabb kihívást tartogató kazamatákig -, ezért nem tudunk folyamatosan haladni, mindig kell pár perc egy-egy cselekvés között. Ez persze aranyért bérelhető hátasokkal vagy éppen a portyázások során fellelhető homokórával felgyorsítható, az egy nap során rendelkezésre álló lépéseink azonban limitáltak – vagyis igazából csak a várakozást tudjuk csökkenteni, a játékidő változatlan marad. Ez jó hír mindenkinek: a türelmetlenek számára extra lehetőség, akik pedig egy nap akár többször is szívesen ránéznek a karakterükre, azok picit jobban be tudják osztani az erőforrásaikat.

shakes4.jpg

Persze ahogy minden hasonló játékban, úgy itt is van egy prémium fizetőeszköz az arany mellett: nevezetesen a gomba. Ezt alapjáraton a Gombaárusnál lehet venni valódi pénzért, de kalandozásaink során is kapunk belőle legalább napi egyet, úgyhogy nincsenek olyan tartalmak a játékban, amik kizárólag vásárlással nyílnak meg. Teljesen újoncként persze kell pár nap, mire minden alapvető funkció elérhetővé válik, hiszen a kazamaták mélyén csak az erősebb harcosok állják meg a helyüket, ráadásul a kulcsokat is fel kell lelni hozzájuk, mint ahogy a játék építkezős-erőforrásmenedzselős része, az Erőd is csak 25-ös szinttől nyílik meg (szerencsére a fejlesztők biztosítottak nekünk hozzáférést high-end karakterekhez, így ezekbe is bele tudtunk pillantani). Az állandóan előttünk lebegő új célok miatt azonban a Shakes & Fidget hosszú távon sem válik unalmassá, hiszen az új funkciók, az erősebb felszerelések mindig nyújtanak egy kis extra motivációt.

shakes2.jpg

Akiknek tetszik a játék és szívesen beleölnének több időt is, mint amit a napi kalandvágy megenged, de nem feltétlenül szeretnének gombákra költeni, azok akár több karaktert is futtathatnak párhuzamosan. És ha már többes szám: van lehetőség arra is, hogy összeverődjünk másokkal a beépített klánrendszernek (Céh) köszönhetően, ami extra előnyökkel jár.

shakes5.jpg

Mókás, képregényes beütésű képi világával a Shakes & Fidget akár a fiatalabb, a szerepjátékok világával még csak ismerkedő réteg számára is könnyed belépő tud lenni, ugyanakkor a rengeteg vicces popkulturális utalás és tárgy által az idősebbek sem fogják gyerekesnek tartani. Vígan elfut a háttérben a böngészőből, esetleg Android vagy iOS készülékékeken, illetve akár a Steam kliensből is, így ha a fejlődés élménye szórakoztató számodra, akkor ebben az RPG-ben könnyen ideális otthonra lelhetsz.