• November 19-re csúszik a Shenmue 3 megjelenése
  • A régóta várt folytatás eredetileg augusztusban érkezett volna
  • De a Deep Silver szerint a játékmenetet még egy kicsit csiszolgatni kell

Bár az eddigi tervek alapján idén augusztus 27-én jelent volna meg a Shenmue 3, sajnos nagyon úgy néz ki, hogy a fejlesztők és a kiadó ezt a dátumot nem tudja tartani, és az őszi időszakra kénytelenek csúsztatni a program debütálását. A szomorú hírt Yu Suzuki és a Deep Silver a Kickstarteren közölték, ahol leírták, hogy úgy érzik, az igazi Shenmue életérzés eltalálásához és a játékmenet tökéletesítéséhez szükségük van még pár hónapra.

A Shenmue 3 új megjelenési dátuma ezek alapján 2019. november 19.  Érdekesség, hogy a Shenmue 3 megjelenése nem most először csúszik: a 2015-ös beharangozás követően eredetileg 2017-es megjelenést ígértek nekünk a fejlesztők, ezt azonban először 2018-ra, majd pedig 2019-re kellett módosítaniuk. Reméljük, ezúttal már nem kell több csúszástól tartanunk, és a sorozat első két része végre megkaphatja méltó folytatását.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!