A The Secret World a tavalyi év egyik nagy vesztese lett, hisz a havidíjas rendszerrel induló, rendhagyó MMORPG-től sorra fordultak el játékosai, mert túl drágának találták az előfizetési díjat. A Funcom osztott-szorzott, és végül decemberben elhagyta a havi tarifát: immár elég megvásárolni a programot a boltban, többet nem kell költeni rá -- igaz, a mikrotranzakciókból így is csurranhat-cseppenhet ez-az.

A játékvilág kíváncsi szemekkel figyelte, vajon hogy alakul a hányatott sorsú játék sorsa, és bár nem mindenki volt optimista, úgy tűnik, a Funcom jó lóra tett a buy-to-play modellel: a csapat hivatalos bejelentése szerint az elvándorolt játékosok tömegével tértek vissza, és egy csomó új arc is csatlakozott a túlvilági háborúhoz, így a játékosok aktivitása 400%-kal emelkedett meg. Ráadásul az elmúlt kevesebb mint egy hónap folyamán 70 ezer darabot adtak el a The Secret Worldből.

Ez azt jelenti, hogy a játék lassan, de sikeres lehet, és folytatódhat a kiegészítők sora, melyek elapadtak a negatív fogadtatás láttán. Reméljük, így lesz, megérdemelnék a srácok az elismerést. Alant megtekinthetitek a programról készült videotesztünket is, mely persze még a havidíjas korszakban született.