A koronavírus-járvány sajnos a sportvilágra, azon belül az autósportra is komoly hatással van, éppen ezért a magyar Autósport Gyorsasági szakág szereplői, a legnagyobb hazai szimulátoros rendezvényszervező, a Race Online Hungary, illetve a PC Guru összeálltak, hogy egy közös projekt keretében találjanak megoldást a hazai autósport helyzetére. Ez lett a SimRace 2 Real névre hallgató kezdeményezés, mely a PlayStation Magyarország közreműködésével és engedélyével valósul meg.

fbimg1585314082955.jpg

"Ebben a nehéz helyzetben, amiben szeretett sportunk, országunk és az egész világ van, egy rendkívüli kezdeményezésnek örülhetünk. Igen, örülhetünk, amire ebben az időszakban oly kevés okunk van. A Race Online Hungary-nek köszönhetően a profi, valódi autóversenyzők lehetőséget kapnak, hogy jelenleg az egyetlen megmaradt módon, azaz online körülmények között megmérettethessék magukat. Kihagyhatatlan lehetőség! Vigyázva az egészségünkre otthon, de mégis együtt versenyezhetünk! Ezen kezdeményezés kidolgozása a szimulátoros csapattal több mint egy éve kezdődött el, ahol az utánpótlás fejlesztése volt a fő cél. A koronavírus által kiváltott nemzetközi helyzet azonban felgyorsította az ezzel kapcsolatos összes munkafolyamatot" - mondta Gáspár István, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség gyorsasági szakágának vezetője, aki egyben a projekt fővédnöke is.

Az online versenyek alapját az FIA által certifikált Gran Turismo Sport adja, melyben egy többfordulós kupasorozat keretein belül csaphatnak össze a versenyzők a világ minden tájáról. A nevezés tehát határok nélküli, a magas színvonalat pedig az is biztosítja, hogy a futamokon olyanok vehetnek részt, akik versenyzői múlttal rendelkeznek, vagy jelenleg is versenyeznek gyorsasági szakágban.

fbimg1585313980278.jpg

"Volt olimpikonként, válogatott sportolóként teljesen átérzem azt a tehetetlenséget, csalódottságot és kilátástalanságot, amit többek között a hazai autósportcsalád is érez ezekben a nagyon nehéz időkben. A Race Online Hungary az elmúlt évek során egy olyan versenyeztetési szisztémát dolgozott ki és alkalmazott sikeresen, amibe nagyon jól adaptálható a valós versenyzők szerepeltetése. A hazai gyorsasági szakágban dolgozó szakemberekkel közös munkafolyamatok már a tavalyi év elején elkezdődtek, és immár élesben is bevethetőek. Csapatunk komoly nemzetközi tapasztalatokkal is rendelkezik, ugyanis akkreditált partnerei vagyunk az FIA Gran Turismo World Tour eseménysorozatnak, ami jelenleg az egyetlen a Nemzetközi Autósport Szövetség által hivatalosan támogatott és elfogadott autószimulátoros világbajnokság. Részünkről minden adott, hogy kisegítsük a magyar autósportot ebben a példa nélküli helyzetben, és ezt örömmel meg is fogjuk tenni" - nyilatkozta Bíber Zsolt, a Race Online Hungary ügyvezetője.

Összesen három kategória lesz (Gr. 4, Gr 3. és Super Formula), melyek mindegyikében 7 versenyt rendeznek majd szombatonként és vasárnaponként. Az egyes futamokra minden kategóriában a 24 legjobb időt teljesítő versenyző kvalifikál, akik 12 fős versenyeken csapnak össze, majd ezekből a 6-6 legjobb jut tovább a következő futamra, melynek rajtsorrendjéről külön időmérő dönt. A futamokon a versenyzők pontokat kapnak (a szezonzárón dupla pontozás lesz), aki pedig a legtöbbet gyűjti a szezon során, az lesz a végső bajnok. Az első forduló május 3-ig indul - a pontos részletekkel még a hét folyamán jelentkezünk.

A hivatalos licenccel rendelkező felügyelők és sportbírók által ellenőrzött versenyeket természetesen élőben lehet majd követni, 4K minőségben, szakmai kommentárral.