A cég a belső tesztelőcsapat mellett egy különleges alakulatot is bevont a fejlesztésbe. A bandát mapMonkey's-nak hívják, s az a feladatuk, hogy találják meg a legapróbb hibákat, és igyekezzenek a lehető legkreatívabb módokon derékba törni a játékot, ebbe beleértve a pályák tervezési hiányosságainak megtalálását, valamint felderíteni a fegyverek közötti esetleges durva különbségeket, melyek felboríthatják az egyensúlyt -- hiszen sokkal jobb, ha ők csinálják ezt még a fejlesztés alatt, mintsem a játékosok a premier után.

Az Activision egyébként azt ígéri, hogy a Modern Warfare 3 nyújtja majd az eddigi legfejlettebb multiplayer játékélményt, a fejlesztők pedig azt nyilatkozták, hogy alaposan megváltoztatták a killstreak rendszert. Sajnos pontos információink még nincsenek a változásokkal kapcsolatban, de azt már tudjuk, hogy ezúttal nem lesz taktikai atomcsapás, s a perkek közül néhány eltűnik, míg mások átalakulnak.

A Kotaku által megszerzett információk szerint legalább kilenc, fejleszthető perket kapunk, és 11 killstreak jutalmat szerezhetünk. Íme a teljes lista, de ne felejtsétek: ez csak pletyka!

Perkek:
  • Stopping Power: Nagyobbat sebez a fegyverünk
  • Blast Shield: ???
  • Health Regen: Gyorsabban visszatölti az életerőnket
  • Stun Protection: Immúnissá tesz a villanógránáttal szemben
  • Blind Eye: Immúnissá tesz a killstreak jutalmakkal szemben.
    • Blind Eye Pro: A fegyverek gyorsabban bemérik a célpontot, és nagyobbat sebeznek a járművekkel szemben
  • Assassin: Az UAV, a hőérzékelő, illetve a szívdobogás-érzékelő nem vesz észre.
    • Assassin Pro: A CUAV sem vesz észre, valamint az EMP-nek nincs hatása rád, plusz az ellenség nem látja a nevedet a fejed felett és a célkeresztje sem vált vörösre
  • Point Guard: Minden második támogatás (assist) beleszámít a soron következő killstreak jutalom felé
  • Dead Silence: Hangtalanul közlekedhetsz
  • Recon: ???

Killstreak jutalmak:
  • EMP Grenade: Ideiglenesen kiiktatja az elektromos szerkezeteket.
  • Littlebird: Kisméretű, távirányítású helikopter.
  • Precision Airstrike: Légitámadás egy meghatározott területre.
  • Stealth bomber: Légitámadás a pálya egy bizonyos szakaszára.
  • Remote Turret: Távirányítású gépágyú.
  • Directional UAV: UAV, ami egy csak egy bizonyos területet figyel.
  • Remote Mortar: Aknavető-támadás a pálya egy bizonyos pontjára.
  • Airdrop Trap: Csapdával felszerelt utánpótláscsomag.
  • Ammo Resupply: Utánpótláscsomag, ami lőszerrel lát el.
  • Escort Airdrop: Védett utánpótláscsomag.
  • Specialist Strike Package: ???