A legtöbb felvilágosult országban mindennel kapcsolatban szabadság van, azonban a videójátékok terén már életbe lép a klasszikus vicc többek között Ausztráliában is: ez egy szabad ország, mindent lehet, amit szabad...
Történt ugyanis, hogy Ausztrália közölte: köszönik, de ők nem kérnek az Activision kiadásában érkező alacsony költségvetésű Soldier of Fortune folytatásból, a Paybackből. Miután a sajtóvisszhang jóval erősebb volt, mint ahogyan azt a kiadó elvárta volna ettől a címtől, elindult a vad tárgyaláshadjárat, majd meglett a végeredmény: a kenguruk országában is lesz lehetőség a brutalitásával az átlag fölé emelkedő szoftverben mészárolni, éppen csak annak "nyálcsorgatója", a komolyabb csonkolások nélkül. Az Activision ugyanis kivette a rongybabafizikát, a véreffektusokat és a lehetőséget, hogy ellenfeleink elveszítsék a fejüket: innentől fogva ráragasztották a 15 éven felülieknek matricát, és már mindenki meg is nyugodhat. Én őszintén kíváncsi lennék, hogy a relatív kis költségvetésű játékban végül is mi maradt benne, amiért még érdemes megvenni...
A szerkesztőségi anyagok vírusellenőrzését az ESET programcsomagokkal végezzük, amelyet a szoftver magyarországi forgalmazója, a Sicontact Kft. biztosít számunkra.
Hirdetés