• Új játékkal jelentkezik a Playdead egyik volt fejlesztője
  • Egyelőre homályba burkolóznak a Somerville részletei

Dino Patti még 2016-ban hagyta ott a Playdeadet, és közreműködött a Jumpship stúdiójának megalapításában. A Limbo és az Inside játékok fejlesztésében nagy szerepet játszó Patti produceri tevékenykedésével a stúdió most megmutatta első játékát, bár a rövidke trailer sokat nem árul el, mint ahogy a mellé fellőtt honlap sem.

Az egyedüli valamire való információt a The Verge-nek adott interjú szolgáltatja. Ebben annyit mond csupán, hogy a Somerville egy sci-fi akció-kalandjáték ami egy globális katasztrófa közepette néhány kulcsfontosságú egyén történetének krónikája, és még nagyon korai koncepciós fázisban van.

A képsorokon erős a kontraszt a vidéki házak és a háttérben meghúzódó megastruktúra között, melyet csak tovább fokoz a békés csendélet hátterében zajló harc – hogy ebből mlyen játék kerekedik ki, azt csak a Jumpshipnél tudják. A magunk részéről kíváncsian várjuk, hogy mivel rukkol elő az úriember és csapata.