Én világ életemben a lemezes játékok pártján álltam. Szimplán jó érzés volt birtokolni valamit fizikai formátumban, feltenni a polcra a dobozában, majd előkapni bármikor, ha megjött hozzá a kedvem – mármint a játékot, hé! Most azonban egy újabb mérföldkő jelzi, hogy ez a korszak végleg a múlté válik. A Sony bejelentette, hogy 2028 januárjától az új PlayStation-játékok már nem jelennek meg lemezes formában, hanem kizárólag digitálisan lesznek elérhetők. A döntés mögött a digitális vásárlások folyamatos növekedése áll, hiszen a játékosok többsége ma már online szerzi be kedvenceit. A korábban megjelent vagy addig lemezen bejelentett játékokat ez nem érinti, de a jövő egyértelműen a digitális terjesztésé lesz, ami például azt is hozza magával, hogy sanszosan az utolsó, még PlayStationre lemezen megvásárolható Resident Evil-játék bizony a Code: Veronica felújított változata lesz. A hír persze sokakat egyáltalán nem ért meglepetésként: évek óta látszik, hogy merre tart az iparág. Egyre több konzolból készül kizárólag digitális (meghajtó nélküli) változat, a boltok polcain pedig folyamatosan csökken a játékoknak fenntartott hely. Mégis nehéz nem nosztalgiával gondolni arra az időszakra, amikor egy játék megvásárlása sokkal több volt annál, mint hogy rákattintottunk a "Letöltés" gombra.
A kilencvenes évek végén és a kétezres évek elején a CD jelentette a videojátékok világának kapuját. A PlayStation első generációja, a PC-s klasszikusok vagy éppen a kisebb, de aztán kult-státuszba emelkedő játékok mind csillogó ezüstkorongokon érkeztek. Ehhez kapcsolódó – és amúgy teljesen random jött – emlékem, hogy tizenéves koromban a Final Fantasy VIII-at forgattam a XVII. kerületi Tesco egyik részlegén, és már az a játék is 4 CD-n terpeszkedett PlayStation 1-en. Aztán jött a DVD, amely nemcsak több adatot tudott tárolni, hanem lehetővé tette a részletesebb grafikát, a hosszabb átvezető videókat és az egyre nagyobb játékvilágokat is. A PlayStation 2, az Xbox és később a PC-s játékok egész generációja kötődik ehhez a korszakhoz. A Blu-ray megjelenése pedig újabb ugrást jelentett. A PlayStation 3 egyik legnagyobb előnye éppen az volt, hogy Blu-ray meghajtóval érkezett, amely akkoriban a technológia csúcsát képviselte. Hirtelen már nem néhány gigabájtnyi, hanem több tíz gigabájtnyi tartalom fért el egyetlen lemezen. A játékok részletessége látványosan fejlődött, a tokok pedig ott sorakoztak a polcokon, mintha egy személyes gyűjtemény darabjai lennének. És az az igazság, hogy számomra azok is voltak. Hiába telt el 20 év, a PS3-ra megvett összes játékom mind a mai napig megvan és itt figyelnek mellettem.
És talán ez hiányzik a legjobban. Régen a játékoknak volt értékük – szó szerint. Hazavitted őket, helyet kerestél nekik a polcon, kölcsönadtad egy barátodnak, elcserélted, évekkel később pedig újra elővetted őket. Egy-egy doboz emlékeket őrzött. Emlékeztetett arra a nyárra, amikor végigjátszottad, arra a karácsonyra, amikor ajándékba kaptad, vagy arra az időszakra, amikor minden délutánt ugyanazzal a játékkal töltöttél. A kézikönyvek is külön világot jelentettek. Mielőtt egyáltalán elindítottad volna a játékot, már lapozgattad a több tucat oldalas füzetet, nézegetted a karakterrajzokat, olvastad a háttértörténetet és a fejlesztők üzeneteit. A különleges kiadások térképeket, matricákat, posztereket vagy akár teljes művészeti albumokat rejtettek. Ezek ma már szinte luxusnak számítanak.
Persze a digitális korszaknak rengeteg előnye van. Nem kell lemezt cserélni, nincs várakozás a boltok előtt, egy játékot éjfélkor már néhány kattintással el lehet indítani, és a frissítések is automatikusan érkeznek. A kényelem vitathatatlan, és a legtöbb játékos számára ma már ez a természetes. Mégis van valami, amit a digitális könyvtár soha nem fog tudni visszaadni. Egy ikon az asztalon vagy a Steam-könyvtáradban nem ugyanaz, mint végignézni egy polcon sorakozó több száz dobozt. Nem ugyanaz levenni egy húszéves játékot, letörölni róla a port, majd újra betenni a konzolba. Nem ugyanaz elővenni egy régi CD-t vagy DVD-t, amelyen még ott vannak az apró karcok egy gondtalan nyár emlékeként.
A Sony nagy port kavaró döntése valószínűleg csak felgyorsítja azt a folyamatot, amely már régóta zajlik. Néhány év múlva lehet, hogy egy egész generáció nő fel úgy, hogy soha nem bontott ki egy új játékot, nem forgatta a tokját a kezében, és nem hallotta azt a jellegzetes kattanást, amikor a konzol meghajtója magába húzza a lemezt. A videojátékok persze nem tűnnek el, sőt talán még soha nem volt ilyen könnyű hozzájuk jutni. De egy darabka varázslat, amely a CD-k, DVD-k és Blu-ray lemezek korszakát jellemezte, lassan végleg a múlt része lesz. És akik átélték ezt az időszakot, valószínűleg mindig egy kicsit mosolyogva gondolnak majd vissza arra, milyen jó érzés volt valóban a kezükben tartani a következő nagy kalandot.
A borítókép illusztráció, a képek a saját gyűjteményemből valók
