PlayStation 3 és PS Vita konzolokon sem lesz már elérhető a PlayStation Store

A PlayStation Store végleg bezárja kapuit a PS3 és PS Vita tulajok előtt – ezeken a konzolokon már nem lesz elérhető a digitális áruház.

Épp feldolgoztuk a lemezes-játék traumát, máris itt a következő. Újabb fontos korszak ér véget a PlayStation történetében: a Sony hivatalosan bejelentette, hogy fokozatosan megszünteti a PlayStation Store működését a PlayStation 3 és a PlayStation Vita konzolokon. A döntés közel 20 évnyi támogatás után született meg, és a vállalat szerint arra van szükség, hogy erőforrásait a modernebb platformokra összpontosíthassa. A leállás viszont nem egyszerre történik minden régióban, úgyhogy hozzánk is csak idővel fog eljutni. Elsőként Mexikóban, Hondurasban és Nicaraguában zár be a PS3-as PlayStation Store 2026 augusztusától. Ezt követően 2026 végén további latin-amerikai és közel-keleti országokban is megszűnik a szolgáltatás, míg a világ többi részén – köztük Európában – 2027 júliusában zárja be kapuit a PS Store PS3-on és PS Vitán.

Kép forrása: Reddit
Kép forrása: Reddit

Mindemellett a Sony kiemelte, hogy a bezárás után már nem lesz lehetőség új játékok, DLC-k vagy egyéb digitális tartalmak megvásárlására ezeken a rendszereken. Ugyanakkor a már korábban megvett digitális játékok és egyéb tartalmak letöltése a belátható jövőben továbbra is elérhető marad, így a felhasználók nem veszítik el meglévő könyvtárukat. A vállalat azt is megerősítette, hogy a korábban beváltott letöltőkódok a Store bezárását követően már nem lesznek felhasználhatók ezeken a platformokon. A hivatalos indoklás szerint a PlayStation Store az elmúlt években jelentősen átalakult, hogy megfeleljen a modern digitális kereskedelmi rendszereknek és az új fizetési szabványoknak. A Sony szerint a PS3 és a PS Vita hardvere, illetve szoftveres háttere már nem képes megfelelően támogatni ezeket a technológiákat, ezért a szolgáltatás hosszú távú fenntartása egyre nehezebbé vált.

A bejelentés sok játékos számára különösen fájó lehet, hiszen a PlayStation 3 és a PlayStation Vita máig számos olyan digitális exkluzív játékot kínál, amelyek más platformokon nem érhetők el. Bár a meglévő vásárlások megőrzése némi megnyugvást jelenthet, új tartalmak beszerzésére már csak a bezárások előtt lesz lehetőség. A mostani döntés jól illeszkedik a Sony hosszú távú stratégiájába. A vállalat ugyanezen a napon azt is bejelentette, hogy 2028 januárjától az új PlayStation-játékok már nem jelennek meg fizikai lemezen, kizárólag digitális formában lesznek elérhetők. A PS3 és PS Vita digitális áruházának megszüntetése így újabb lépés afelé, hogy a PlayStation ökoszisztéma teljes mértékben a modern, digitális platformokra épüljön.

Borítókép forrása: Sony Interactive Entertainment