Az igaz, hogy a jótól nagyon távol állt, a Madame Web azért nem lett akkora szörnyűség, mint a híre, a kasszára azonban kétségkívül nagyon rosszul hozott (mindössze 100 millió dollárt kapart össze), és valószínűleg ez volt az a pont, ahol a Sony komolyan elgondolkodott azon, hogy egy időre békén kéne hagyni a Pókember-mellékuniverzumot. Aztán jött az Aaron Taylor-Johnsonnal készült Kraven, a vadász, ami még nagyobbat zakózott, mint az elődje (62 millió dollárt fialt), ezt követően pedig már egyre többször lehetett hallani arról, hogy a stúdió pihentetni tervezi a hálószövő spin-off történeteit. Persze nem kellett sokat várni az ennek ellentmondó pletykák felrebbenésére sem, vagyis hogy a Sony nem tervez végleg búcsút inteni a világnak, inkább rebootolni fogja azt. A stúdió nagyfőnöke most megerősítette, hogy valójában ez utóbbi hír az igaz.
Tom Rothmant amikor arról faggatták a The Town podcastben, hogy bevégeztetett-e a Pókember mellékvilága, a vezérigazgató egyértelmű nemmel válaszolt. Hozzátette azt is, hogy a stúdió vissza fog térni ezekhez a történetekhez, azonban egy újraindítást terveznek friss csapattal és teljesen új megközelítéssel.
Bár a 2021-es Pókember: Nincs hazaúttal nem voltak olyan jellegű problémák, mint a fentebb említett alkotásokkal - épp ellenkezőleg, gigantikus anyagi siker lett -, Rothman arról is beszélt, hogy mennyire zavarta őt, hogy a kétmilliárd dolláros álombevétel végül kicsúszott a kezük közül. Ennek oka, hogy a stúdió nem engedett a kínai cenzúra nyomásának.
Borítókép forrása: Sony Pictures