Az élőszereplős sorozat elindításáról a kiadó Square Enix és a Legendary Digital Studios adott ki közös nyilatkozatot, illetve a DJ2 Entertainment is besegít a munkálatokba. Utóbbi neve a 2018-ban mozivászonra kerülő Sonic moziból lehet ismerős, nagyon kockáknak pedig a Skulls of the Shogun animációs változatából is akár.

„A Life is Strange hihető karaktereinek és magával ragadó játékmeneteének köszönhetően ritkaságszámba megy” mondta Greg Siegel, a Dontnod egyik alelnöke, majd hozzátette „Szinte adja magát az élőszereplős sorozatként való megformáláshoz.” Ezzel csak egyetérteni tudunk, és már tűkön ülve várjuk a Chloe és Max időmanipuláló és paradoxonokkal teli kalandjának filmes megvalósulását. Igaz, még egy darabi várhatunk, ugyanis jelenleg még csak a forgatókönyvírókat és a rendezőt keresik.

Itt ragadjuk meg az alkalmat, és ismét felhívnánk a figyelmet arra, hogy a Life is Strange első epizódja nemrég lett ingyenes, minden platformon. Nyomás letölteni és bepótolni a lemaradást!

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!