A Pók: Noir (eredeti címén: Spider-Noir) még májusban landolt a Prime Video kínálatában, és elég szép kritikákat is zsebelt be: a Rotten Tomatoeson 92 százalékot kapott a kritikusoktól, 90 százalékot pedig a nézőktől. Tegyük hozzá azt is, hogy összesen 11 Emmy-jelölést gyűjtött be, és még a nézettsége sem volt elhanyagolandó: a Nielsen adatai szerint a széria az első hat hétben 2,6 milliárd percnyi megtekintést generált. Vagyis minden adott volt ahhoz, hogy Nicolas Cage a megfáradt Pókember-verzióként egy újabb ügyet göngyölíthessen fel a második évadban, ám úgy néz ki, erre már nem kapja meg a lehetőséget.
A TheWrap értesülései szerint ugyanis az Amazon úgy döntött, hogy Nic Cage már nem térhet vissza a harmincas évek korrupt New Yorkjába, azaz nem készülhet el A Pók: Noir második évada.
Korábban egyébként arról lehetett olvasni, hogy a stúdió előzetesen nem vetette el a hosszabb távú terveket, erre utalt a Cat Hardyt alakító Li Jun Li is egy interjúban. A színésznő arról beszélt, hogy több szereplő szerződése is tartalmaz olyan kikötéseket, amelyek egy esetleges folytatás esetén automatikusan visszahoznák őket a sztoriba.
Bár A Pók: Noir elkaszálása elsőre teljesen érthetetlennek tűnhet, könnyen lehet, hogy a helyzet nem ilyen egyszerű. Az a szóbeszéd járja ugyanis, hogy a Pókember-sorozat bizony elképesztően drága volt, a teljes évad költsége akár a 400 millió dollárt is elérhette, és ez bizony már önmagában is megmagyarázhatja, miért dönthettek a kukázása mellett. Összehasonlításképpen: a The Last of Us első évadát nagyjából 100 millió dollárból hozták össze, míg A Gyűrűk Ura: A Hatalom Gyűrűi első szezonjára durván 450 millió dollárt költhettek, ami ugyan még költségesebb lehetett, mint a szóban forgó széria, viszont ez állítólag a mai napig rekorddrágának számít a műfajban. Az már mondjuk más kérdés, hogy a készülő Harry Potter-sorozat évadai akár még ennél is többet kóstálhatnak.
Borítókép forrása: Amazon