• Új DLC-t kap a 2014-es Spintires
  • Mely ráadásul nem is akárhová, hanem egyenesen a Zónába vezet el minket
  • Kapunk továbbá két új kocsit és egy Geiger-Müller számlálót is

A 2014-es Spintires enyhén szólva sem mai játék, főleg akkor, ha figyelembe vesszük, hogy a Spintires: Mudrunner képében kapott már egy kibővített kiadást is, valamint 2020-ban érkezik a folytatása is a SnowRunner képében. Ez azonban nem szegte a fejlesztők kedvét, akik a mai nap egy rövid trailer kíséretében bejelentették, hogy hamarosan új DLC-vel állnak elő az eredeti játékhoz.

spintires-csernobil-01.jpg

Az új helyszín pedig nem egy békés, sáros hegyoldal vagy esetleg néhány négyzetmérföldnyi tundra, hanem maga Csernobil. A jelenlegi információk alapján a Zónában kóborolva kell majd különféle fakitermelő helyeket keresnünk, azonban közben egy pillanatig sem lankadhat a figyelmünk, ugyanis a Spintirestől megszokott akadályok mellett ezúttal már a sugárzásra is figyelnünk kell, méghozzá a DLC-vel érkező Geiger-Müller számláló segítségével.

A hírek szerint a Zóna igencsak ki lesz majd dolgozva: megkapjuk az erőművet, Pripyat szellemvárosát, a Duga radart és a Vörös-erdőt egyaránt. Ha pedig ez nem lenne elég, két új jármű is érkezik a B-157 és a B-505 képében, hogy legyen mivel dagasztani a nukleáris sarat.