Egy hideg, sötét elhagyatott hely, ahol a halál megváltás, és a túlélés
maga a pokol: a Zóna. Hosszú évek óta várjuk, hogy végre felderíthessük
milyen, és most megérkezett: az üzletek polcain landolt a termék –
ráadásul már nálunk is elérhető.
A S.T.A.L.K.E.R korunk egyik legérdekesebb fejlesztése. A meglehetősen lenyűgözőnek startoló koncepció az esztendők múlásával nem hogy bővült, de alaposan fogyatkozott, aztán, volt kemény két hét a rajongóknak: két hét, amíg azt hittük, talán mindennek vége. Aztán, a sors úgy akarta, hogy a Csernobilban játszódó szoftvert mégis kezeinkbe kaparinthassuk. Bár a kezdeti ígérgetésekből nem sok maradt, ellentétben más programokkal, itt bizony a benne hagyott részek is bőven az érdekes kategóriába tartoznak. Különös atmoszfériájú, groteszk, érthetetlen világ a S.T.A.L.K.E.R.-é, olyan, amelyet mi, Európaiak értünk a leginkább, hiszen olyannyira ismerős lehet. És jelen esetben nálunk sem kell félni: a legtöbb üzletben már most, a maradékban még e héten megjelenik a durván tízezer forint értékű csomag, magyar kézikönyvvel.
A szerkesztőségi anyagok vírusellenőrzését az ESET programcsomagokkal végezzük, amelyet a szoftver magyarországi forgalmazója, a Sicontact Kft. biztosít számunkra.
Hirdetés