• Ma veszi kezdetét a Star Citizen legújabb free flight eseménye
  • Napi forgásban repülhető elsz az összes hajó
  • December 5-ig tart az akció

A Star Citizen közösségi rendezvénye, a CitizenCon éppen tegnap zajlott le, de azoknak sem kell szomorkodni, akik nem vehettek részt rajta földrajzi, anyagi, időbeli vagy egyéb ügyes-bajos okok korlátozottsága okán. Újabb free flight veszi ugyanis kezdetét, mely nem az első és valószínűleg nem is az utolsó (cirka egy hónapja volt utoljára ilyen), de mindenképpen az eddigi legnagyobb, ugyanis a jelenleg elérhető összes hajót lehetőségünk lesz kipróbálni.

Na persze nem eszik olyan forrón a kását: nem kapjuk meg az összeset egyszerre, napi forgásban, gyártó szerinti bontásban lesznek repülhetők az egyes modellek. Összesen több, mint 100 képzeletbeli űrjárgány műszerfala mögé pattanhatunk be, szokás szerint ingyen és bérmentve. A teljes listát és sorrendet itt nézhetitek meg, és ha nem lenne még felhasználói fiókotok, itt létrehozhattok egyet.

star-citizen-aurora.jpeg