A Star Citizen már az eddig napvilágot látott információk alapján is egy rendkívül szerteágazó játéknak tűnik, azonban a fejlesztők időről-időre lerántják a leplet valami újdonságról. Tavaly decemberben például a Squadron 42 játékmenetében gyönyörködhettünk, nemrég pedig a kalózkodás témáját beszélték ki az illetékesek a hivatalos fórumon.

Mint kiderült, habár a játékban lophatunk hajókat, azokat sajnos nem tarthatjuk meg. Szórakozhatunk velük, akár még el is adhatjuk őket, azonban ha kijelentkezünk, menthetetlenül eltűnnek a birtokunkból. Minderre a fejlesztők magyarázata szerint azért volt szükség, mert ők egyfajta rövidtávú tevékenységnek szánták a kalózkodást, ahol gyorsan elpasszoljuk a szajrét, nem pedig flottát építünk az ebül szerzett hajókból. 

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!