A Star Citizen fejlesztése valósággal ordít egy igényes dokumentumfilmért, hiszen egyetlen közösségi finanszírozást használó játék sem kalapozott össze annyi támogatást, mint a Cloud Imperium Games évezredek (nekem legalábbis annyinak tűnik) óta készülő űrszimulátora. A Wing Commanderrel ismertté vált Chris Roberts szerelemprojektje mostanra átlépte az 1 milliárd (!) dollárt a hivatalos weboldalon, vagyis olyan sok pénzből készül a méregdrága űrhajókat kínáló alkotás, melynek láttán még a legnagyobb blockbusterek is kalapot emelnek – más kérdés, hogy azok legalább eljutottak az 1.0-s verzióig. Mivel megjelenési dátumról beszélni továbbra is felesleges, fogalmam sincs, kik azok a vastag tárcával megáldott rajongók, akik évek óta öntik a pénzt az űr végtelenjébe, mindenesetre úgy fest, hogy legalább az egyjátékos mód eljut az alagút végéig.
Méghozzá szédítő sebességgel, nemrég ugyanis új előzetest kapott a Squadron 42 nevet viselő kampány, amely a látottak alapján rogyásig lesz epikus pillanatokkal. Álleejtő jeleneteknél talán csak ismert színészekből kapunk többet, hiszen olyan nevekkel találkozhatunk a stáblistán, mint Mark Hamill, Gillian Anderson, Henry Cavill, Mark Strong, Gary Oldman, Ben Mendelsohn és Andy Serkis – azért ez egy elég impozáns felhozatal, nem igaz? Ami a főszereplőket illeti, a férfi protagonistát Ian Duncan (Broken News), a nőit pedig az új Lara Croftot megformáló Alix Wilton Regan (Cyberpunk 2077, Dragon Age: Inquisition, Assassin's Creed Origins) fogja alakítani, és mivel végre Steamen is kívánságlistára tehetjük a sztorimódot, megkaptuk annak szinopszisát.
„2945-öt írunk; a United Empire of Earth (UEE) az összeomlás szélén áll, miközben a világűr legsötétebb zugaiból törvényen kívüliek és ellenséges idegen erők törnek elő. A játékosok zöldfülüként csatlakoznak a UEE flottájához, és olyan veszélyes útra indulnak, amely során a kiképzés alatt álló újoncból egy galaktikus háború kulcsfiguráivá válnak. Egy hatalmas hadihajó fedélzetén élve és dolgozva kapcsolatba kerülhetnek a legénységgel, miközben áldozatokat hoznak, és a másodperc törtrésze alatt születő döntésekkel formálják sorsukat” – olvasható az IGN fent mellékelt videójának leírásában. A gameplay-t sem nélkülöző trailerből kiindulva mind az FPS-ek, mind az űrharcok kedvelői élvezni fogják a Squadron 42 izgalmas bevetéseit, a kérdés már csak az, hogy mikortól, merthogy pontos premierdátumot ezúttal sem kaptunk. Mindössze annyi biztos, hogy 2027 második negyedévében fog csak berepülni a kampány, a késés hátterében pedig bevallottan a GTA 6 áll – hiába na, két pénznyelő blockbuster nem igazán fér meg egy csárdában. Engem annak ellenére is meggyőztek a látottak, hogy nem nagyon hoznak lázba az űrszimulátorok, így aztán elképzelni sem tudom, mit érezhetnek most a Wing Commander rajongói.
Borítókép forrása: Steam