• A Star Wars: Battlefront november 17-én jelenik meg PC-re, Xbox One-ra és PS4-re
  • Az ingyenes Battle of Jakku DLC december 1-jén lesz elérhető az előrendelőknek, és 8-án mindenki más számára
  • E DLC-t eleve nem akarták beletenni a játékba
  • A jövőbeli DLC-k sem kivágott játéktartalmak lesznek, állítja egy EA DICE alkalmazott

Az előzetes hírek hallatán talán jogosan háborodik fel az egyszeri gamer a Star Wars: Battlefront kapcsán. Nem lesz hagyományos kampány, az első három részből egyetlen csata sem kerül bele – pedig hát mi, ha nem a klónháborúk kívánkoznak egy Battlefrontba? –, sőt, még az űrcsata is ugrani látszik. A jakkui csatát, amely az Ébredő Erőhöz köti a játékot, pedig már az elején DLC-ben kapjuk meg.

Talán nem túlságosan meredek azt feltételezni, hogy a DICE a klónháborúk híresebb ütközeteit, a 7. rész csatáit, esetleg az űrharcot majd DLC formájában akarja hozzácsapni a játékhoz, miután kinyisszantotta azokat belőle. Legalábbis több rajongó is erre a feltételezésre jutott a Redditen.

Jesper Nielsen, a játék egyik producere imigyen reagált: „Ha azt gondolod, hogy van valami, amit nem rakunk bele a játékba, mert jó lesz DLC-nek, akkor száz százalékosan tévedsz. Sohasem hallottam, hogy valaki azt mondta volna: ne tegyük ezt be a kész játékba, majd csináljuk meg DLC-nek. Soha.”

Ezután még elmondta, hogy a Battle of Jakku DLC azért jelenik meg külön, mert egyrészt eleve nem is akarták a Battlefront szerves részévé tenni, másrészt nem volt kapacitásuk arra, hogy a megjelenésig elkészítsék.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!