• Phil Lord és Chris Miller távozott a cím nélkül Han Solo film éléről
  • A premier még mindig 2018. május 25.
  • Az új rendező személyét hamarosan bejelentik
  • Az ok a jó öreg kreatív nézeteltérés
  • Állítólag a már leforgatott anyag és a színészek sem elfogadhatóak

Bár nagyon tetszik az utolsó két Star Wars film is, a jelenlegi projektek közül egyedül Az utolsó Jediket várom, az eddig cím nélküli Han Solo film valahogy nem mozgatta meg a fantáziámat. Bírom én Hant (és nem érdekel, ki lőtt előbb), de sosem volt a kedvenc karakterem, ráadásul ezt a filmet annyira meg sem tudtam fogni. Úgy voltam vele, hogy majd a trailer idején eldől, mihez kezdjek vele.

Hát lehet, hogy addig nem kell várnom. Merthogy „kreatív nézeteltérés miatt” A Lego-kalanddal és a Jump Street filmekkel hírnevet szerző, és a Lucasfilm által eddig agyondicsért Phil Lord és Chris Miller otthagyta a jelenleg éppen a forgatás közepén járó (három hét van a befejezésig) produkciót, s mindezt a starwars.com hozta le. Az indokot Kathleen Kennedy, a Lucasfilm elnöke szolgáltatta:

„Phil Lord és Christopher Miller tehetséges filmrendezők, akik nagyszerű szereplőgárdát és stábot hozott össze, de világossá vált, hogy eltérő a kreatív víziónk a filmmel kapcsolatban, úgyhogy úgy döntöttünk, elválnak útjaink. Az új rendezőt hamarosan bejelentjük.”

Az ügyben Miller és Lord is megszólalt a hivatalos Star Wars oldalon: „sajnálatos módon az elképzelésünk és a munkafolyamatunk nem illeszkedett a partnereink elképzeléseihez e projekt esetében. Nem vagyunk a kreatív nézeteltérés frázis hívei, de ez esetben ez a klisé igaz. Rendkívül büszkék vagyunk a lenyűgöző és világklasszis munkára, amit a szereplőink és a stábunk véghezvitt.”

Ugyan ez már nem megerősített, de belsősök tudni vélik, hogy az a munka annyira azért nem világklasszis, és ez szúrta a Lucasfilm szemét. Állítólag a Han Solo szerepére választott Alden Ehrenreich nem tud felnőni a szerephez, Emilia Clarke-kal szemben is vannak kifogások, és bár a forgatókönyv remek papíron, amit eddig megvalósítottak belőle, az nagyon nem működik.

A Star Wars esetében nem először van gond a rendezővel. A 2015-ös Fantasztikus Négyest jegyző Josh Trank is egy önálló Star Wars filmen ügyködött, de állítólag olyan problémás volt vele dolgozni, hogy végül – minő meglepetés, a Fantasztikus Négyes fantasztikus bukása után – kirúgták. Állítólag ugyanígy komoly problémák voltak a Zsivány Egyes: Egy Star Wars történet körül is, ahol az utóforgatást már nem Gareth Edwards, hanem Tony Gilroy vezényelte le – utóbbit ugyan Edwards a mai napig tagadja, de az tény, hogy a trailerek és a kész film között kolosszális jelenetbeli különbségek vannak.

Emellett anno George Lucas is folyton harcban állt A Birodalom visszavág rendezőjével, Irvin Kershnerrel, és a legendák szerint pont azért választotta A Jedi visszatérre Richard Marquandot, mert ő sokkal irányíthatóbb volt. Az meg már csak külön érdekesség, hogy a Zsivány Egyes eredeti zeneszerzője, Alexandre Desplat nem sokkal a premier előtt hagyta ott a projektet, így utódjának, Michael Giacchinónak alig két hónapja volt kitalálni, megkomponálni és felvenni a zenét (a Blu-ray extráin bevallotta, hogy hetekig ki sem mozdult a szobájából, úgy dolgozott).

Akár igaz, akár nem, a Zsivány Egyes esetében az újraforgatás valószínűleg csak a hasznára vált a filmnek, és én Trank miatt sem bánkódom. Lordot és Millert viszont kicsit sajnálom, mert bár fogalmam sincs, milyen lenne az ő Han Solo filmjük, de eléggé egyedi humorú és látásmódú rendezőkről van szó. Ugyanakkor, mint írtam, egyelőre ez az egész szóló film megfoghatatlan a számomra, s mivel eddig csak néhány forgatási képet láthattunk, nehezen foghatjuk fel, mit vesztettünk, ha vesztettünk, mert könnyen lehet, hogy pont ezzel nyerünk.

A kérdés már csak az, hogy mi lesz így a filmmel? A 2018-as nyári bemutatót még nem tolták el, viszont az új rendezőnek meglehetősen sok dolga lesz, pláne, ha az eddig leforgatott anyagot nem tartják megfelelőnek és mindent kezdhet elölről. Persze, a Zsivány Egyes esetében is képesek voltak egyetlen utóforgatás alatt a fél filmet újra megalkotni, szóval talán emiatt nem kell aggódni. Kíváncsian várjuk a fejleményeket.

star-wars-han-solo-movie-cast.jpg