Történt ugyanis, hogy a Blizzard-Activision fejesei aktuális negyedéves összesítésük mellett felvázolták a közeljövőt is, ami igencsak közelinek mondható, hiszen már ebben a hónapban ki is próbálhatják páran Európában az SC 2 bétáját zárt keretek között. A bejelentést Mike Morhaime tette meg, aki emellett megnyugtatott mindenkit, hogy a játékot idén nyáron kívánják kiadni, s a Blizzard Store-ban digitális változatban is meg lehet majd vásárolni.

Továbbá megerősítésre került a World of Warcraft: Cataclysm idei megjelenése, úgyhogy a rajongókat már csak egy 2011-es, évelején megjelenő Diablo 3-al lehetne füligérő mosolyra fakasztani.



Száz szónak is egy a vége, aki eddig nem kreálta meg még Battle.net accountját az gyorsan tegye meg az alábbi linken, hiszen az ottani beállításokon belül lehet jelentkezni a StarCraft második részének bétájára.

u.i.: forrásunk Hancuék bibliája, a Frostshock volt