• Minden eddiginél több játékost vonzott december végén a Stardew Valley
  • Pedig a játék már több mint négy éve megjelent
  • Ennek ellenére majdnem 90 ezren játszottak vele egyszerre az év végén

Az elmúlt években rengeteg olyan játék jelent meg, melyet mindössze egy ember fejlesztett, köztük például a Stardew Valley is, mely egyben minden idők egyik legsikeresebb indie alkotása is. Eric Barone alkotása annak idején mind a kritikusok, mind a játékosok szívébe belopta magát, népszerűsége pedig 2016-os megjelenése óta gyakorlatilag semennyit sem csökkent.

Legalábbis erre utal, hogy nemrég sikerült rekordot döntenie a játékosszámával. A SteamDB adatai szerint ugyanis december 27-én, nem sokkal az elképesztően tartalmas 1.5-ös frissítés megjelenése után, 89 807 játékos ült le egyszerre a Stardew Valley elé, ezzel alaposan megdöntve a program korábbi 64 427 fős rekordját.

megerkezett-a-stardew-valley-eddigi-legkomolyabb-frissitese.jpg