...épp ezért természetesen Seattle-ben e hétvégén zajló Penny Arcade Expón a cég jó pár bejelentést tett két közkedvelt franchise-zal kapcsolatban. Az első az általuk gondozott, és az Ironclad által fejlesztett Sins of a Solar Empire űr-RTS-sel kapcsolatos: három (!), úgynevezett „micro-expansion”, azaz mini kiegészítő érkezik hozzá, melyek egyenként 9,95 dollárért lesznek beszerezhetők (az alapjáték szükséges hozzájuk).

Az első, november 18-án érkező csomag címe Sins of a Solar Empire: Entrenchment. Mint a cím („fedezék”) is sugallja, az add-on a védelemre helyezi a hangsúlyt. Mindegyik faj megépítheti saját, egyedi csillagbázisát, mely nem más, mint egy védelmi platform, teletömve fegyverekkel, páncélzattal, egyéb fejlesztésekkel, és képes egy egész bolygó megvédésére. A védelmi lövegeket is fejleszthetjük (nem csak erősebbé, hanem akár nagy hatótávolságúvá is), aknamezőket telepíthetünk, és lesz egy mókás eszköz is, a „Subspace Inhibitor”, mely a hatósugarába kerülő hajókat lelassítja, így az könnyű célpontja lehet vadászainknak.

A másik két pakkról egyelőre csak annyit közöltek, hogy az egyik a diplomáciát fogja ellátni új lehetőségekkel, a másik pedig új fegyvereket és hajókat kínál, így jól látható tehát, hogy mind a védekező, mind a támadó, mind a konfliktusokat inkább a tárgyalóasztalnál megoldó játékosok megtalálják majd a nekik megfelelő kiegészítőt.

Fontos hozzátenni, hogy a fejlesztők nem akarják megosztani a közösséget, így természetesen ezek a jóságok multis csatákban csak akkor aktiválódnak és lesznek elérhetők, ha az összecsapásban részt vevők mindegyikének telepítve lesz az adott expanzió.

A trió csak digitális úton, az Impulse Store terjesztőrendszeren lesz megvásárolható, de a kiadó terve szerint amint mindhárom megjelenik, összerakják őket egy dobozba (Zoomba, a Stardock közösségi embere szavaival: „compilation expansion uber-pack”), és úgy jövő nyár magasságában piacra dobják jól.

(Alant az alapcsomagból látható pár kép.)



Van még két érdekes hír a Stardock háza tájáról. Az első, hogy következő saját munkájuk egy „egyelőre még cím nélküli fantasy stratégia”, amely nem a Master of Magic, ez is a stúdióban használt kódneve: „not-MOM”. Ennek bétája jövő év elején várható, és a kiadás pedig e tesztelés végkimenetelétől függ. Kiemelendő, hogy az ebben használt technológia lesz a majdani Galactic Civilization III szíve-motorja.

Igen, ugyanis már eme szintén sikeres, körökre osztott űrstratégia új része is túllépett a tervezési fázison, nagyjából kirajzolódott a képe. Mint a srácok elmondták, lesznek benne opcióként elérhető taktikai csaták, többjátékos üzemmód, sokkal kifinomultabb bolygófejlesztés, és így tovább. A rossz hír azonban, hogy mindez nem ebben az évtizedben valósul meg, azaz csak 2010 után várhatjuk, szóval picit rá kell még pihenni a rajongóknak. Addig sem fogunk unatkozni, mint a fentiekből látszik -- én a magam részéről igencsak kíváncsi vagyok erre a „not-MOM”-ra...