• A Bethesda járt a SpaceX-nél
  • Hogy konzultáljanak a csapattal
  • Illetve a vezérigazgatóval

Todd Howard elmondta, hogy a Bethesda csapata annak idején találkozott a milliárdos Elon Muskkal és cége, a SpaceX embereivel, hogy felkészüljenek a Starfield fejlesztésére. Bár a Skyrim a 2011-es megjelenése ellenére a mai napig nagy sikernek örvend, több mint valószínű, hogy sok rajongó már nagyon várja, hogy a Bethesda kiadja a várva várt űr-RPG-t. Nemcsak, hogy ez a játék eltér a stúdió által megszokott fantasy címektől és a korszerűbb Fallout-kiadványoktól, hanem negyedszázad óta ez az első vadonatúj IP is tőlük.

A Bethesda éppen ezért találkozott a SpaceX tagjaival és a cég vezérigazgatójával, Elon Muskkal is, hogy inspirációt szerezzenek a Starfield-hez. Howard azt mondja, hogy "el volt ájulva" attól, amit a cégnél látott, hozzátéve, hogy olyan volt, mintha "a Bosszúállók találkozna a NASA-val". A videóból eléggé nyilvánvalónak tűnik, hogy Howardot lenyűgözte, amit a csapatnak mutattak, és amit ő maga is megtudott a kulisszák mögül, valamint, hogy a látogatás nagyban inspirálta a Starfield bizonyos részeit.