• Hamarosan érkezik a State of Decay 2
  • És bár túlélésre kihegyezett a program, mégse készítettek belőle battle royale játékot
  • A design igazgató szerint egyszerűen azért, mert ez a zsáner telített

 Az elmúlt másfél év leginkább feltörekvő zsánerét alighanem a battle royale játékok jelentik. A PUBG és a Fortnite hihetetlen sikerein felbuzdulva egyre többen próbálnak ilyen címekkel előrukkolni, azonban úgy néz ki, vannak, akik nem kérnek ebből. A hamarosan érkező State of Decay 2 kapcsán például sokat kérdezgették az Undead Labs embereitől, hogy miért nem erre a zsánerre hegyezik ki a játékukat, azonban az ő meglátásuk szerint a piac már így is telített.

A fejlesztők elmondták, hogy inkább foglalkoznak a maguk kooperatív túlélőjátékával, és meg sem próbálnak betörni egy olyan túlzsúfolt közegbe, mint ami jelenleg a battle royale. A State of Decay 2 design igazgatója, Richard Foge, az alábbiakat mondta a téma kapcsán:

„Ez pont olyan helyzet, mintha lenne egy búzamezőnk, és valaki építene egy tökéletes és csodálatos kombájnt, és az egészet learatná. Ha ekkor valaki odajönne hozzám, és megkérdezné, hogy akarok-e én is egy kombájnt építeni, azt mondanám, hogy már nem maradt búza. Hatalmas kombájnok dolgoznak most ezeken a helyeken, és nekünk már nem maradt semmi, amit learathatnánk.”

state-of-decay-2-group.jpg