A Steam új ingyenjátékában rá kell jönnünk, hogyan ússzunk meg egy gyilkosságot

Ismét ingyenesen zsebelhetünk be egy játékot a Valve online boltjában – ezúttal azok örülhetnek, akik szeretik a különböző történelmi korszakokat.

Az Epic Games Store-hoz hasonlóan ezúttal Steamen is elég sok olyan játékkal találkozhatnak a felhasználók, aminek 100%-kal sikerült csökkenteni az árát, ergo teljesen ingyenes. Az előző héten két ajándéknak is örülhettek azok, akik szeretnek a Valve boltjában vásárolni (a Rat Quest egyébként még most is ingyenes, egészen december 25-ig tudjátok bezsákolni), ezúttal pedig a kalandjátékok kedvelői járnak jól, pláne, ha kedvelik a régmúlt időket.

Az RPG Maker segítségével készült The Deed: Dynasty a 2015-ös The Deed önállóan futtatható kiegészítője, amelyben három korszakon (középkori Anglia, Vadnyugat, viktoriánus kor)  keresztül, három karakter bőrébe bújva sajátíthatjuk el annak művészetét, miként ússzunk meg egy gyilkosságot. A sikerhez természetesen másra kell kennünk a szörnyű tettet, ehhez pedig számos döntésen át vezet az út, legyen szó a bizonyítékok elhelyezéséről, vagy arról, hogy kit milyen eszközökkel akarunk bemártani.

Mivel a hatóságokat nem olyan egyszerű megvezetni, nagyon oda kell figyelnünk arra, hogy megfelelően rángassuk a zsinórokat, máskülönben könnyedén a börtönben vagy – ami még rosszabb – a bitófán találhatjuk magunkat. Az INNEN elérhető The Deed: Dynasty-t egészen december 25-ig (helyi idő szerint este 7 óráig) varázsolhatjátok a könyvtáratokba, előre is jó szórakozást kívánunk hozzá!

Borítókép forrása: Steam