A Duffer-testvérek megcsinálták a maguk szerencséjét a 2016-ban indult Stranger Things-sorozattal, és bár egy-két plágiumváddal már szembenéztek az eltelt évek alatt, az tagadhatatlan, hogy a hawkinsi tinik, a demagorgonok, Tótágas, Vecna és a többiek gyakorlatilag már most a popkultúra részei. De mégis honnan merítette az amerikai testvér- és rendezőpáros az ihletet?
Bár a Stranger Things-et még a legmerészebb újságírói túlzással sem lehetne igaz történetként aposztrofálni, maguk az alkotók sem titkolják, hogy érdeklődnek az összeesküvés-elméletek iránt, nem úgy, hogy ők maguk „konteó-hívők”, inkább csak amolyan inspirációs forrásként tekintenek rájuk. Az egyik hírhedt konspiráció pedig olyannyira hatott rájuk, hogy még a netflixes széria munkacíme is erről kapta a nevét.
A ma már Stranger Things-ként ismert sikersorozat legelső elnevezése ugyanis a Montauk volt, amire a Gizmodo szerint egy úgynevezett pitch-dokumentumból derült fény. Ez egy olyan rövid és tömör projektismertető, amellyel az alkotók megpróbálják eladni az ötletüket egy stúdiónak, producernek vagy befektetőnek. De mit is jelent pontosan a Montauk, amiről a Duffer-testvérek maguk is azt állították, hogy inspirációként szolgált a sorozathoz?
Az amerikai popkultúrában több olyan elmélet is kering, amelynek középpontjában az áll, hogy a kormányzat illegális kísérleteket hajt végre az embereken, a Montauk-projekt pedig egyike ezeknek az összeesküvés elméleteknek - abba most inkább ne is menjünk bele, hogy e „teóriák” egy része nem is csupán fikció. A Montauk-projektről szóló szóbeszéd szerint az 1970-es és 1980-as években egy titkos katonai kísérlet zajlott Long Island keleti csücskében, ahol különféle paranormális és pszichológiai hadviseléssel kapcsolatos kutatásokat végeztek. Ezzel kapcsolatban még egy könyv is született a '90-es évek elején egy bizonyos Preston B. Nichols tollából The Montauk Project: Experiments In Time címmel, amelyben arról írt a szerző, hogy a katonák többek közt a telepátiát, a telekinézist, a láthatatlanságot és az időutazást is kutatták, valamint azt, hogyan lehetne más dimenziókra kaput nyitni.
Bár ez már önmagában is ismerősen csenghet a Stranger Things rajongói számára, a Montauk-teória hívói szerint a katonaság a kísérletekhez gyerekeket és tinédzsereket használt fel, ezen a ponton pedig már mindennél erőteljesebben köszön vissza a Millie Bobby Brown által alakított Tizi története a sorozatból.
A Duffer-testvérek elleni egyik plágiumvád egyébként pont a Montaukhoz köthető: 2018-ban Charlie Kessler filmrendező azzal vádolta a netflixes széria alkotóit, hogy tőle, pontosabban Montauk című díjnyertes rövidfilmjéből lopták a sorozat ötletét. Kessler végül az utolsó pillanatban visszavonta a keresetet, mégpedig azért, mert a saját maga által felkért jogi szakértő minden kétséget kizáróan bebizonyította neki, hogy ha Dufferék lopták is a Stranger Things ötletét, az egészen biztos, hogy nem tőle.
A Montauk ugyanakkor nem az egyetlen olyan összeesküvés-elmélet, amely hatással volt Tizenegy, Mike, Dustin, Will, Lucas és a hawkinsi csipet-csapat történetére. Az MKUltra szintén bizonyítottan hatott az alkotókra, ez esetben ráadásul egy olyan teóriáról van szó, ami végül igaznak is bizonyult, és amiből hamarosan a Maffiózók alkotója, David Chase készít minisorozatot az HBO Maxra. Ha bővebben is olvasnál a CIA agymanipulációs programjáról, amelyben az LSD-vel kapcsolatos kutatások kiemelt szerepet kaptak, ezt a cikkünket ajánljuk figyelmedbe.
Borítókép forrása: Netflix