K.I.T.T., maradj a kocsiban! – Knight Rider gameplay érkezett a Stuntman: Hollywoodhoz

A David Hasselhoff nevével fémjelzett széria ikonikus járgányával is trükközhetünk majd a Saber Interactive kaszkadőrjátékában.

Ha hozzám hasonlóan neked is instant dallamtapadást okoz a Knight Rider főcímdala, jó hírrel szolgálhatok, a jól ismert dallamokkal kezdődik ugyanis a Stuntman: Hollywood tegnapi, a Galaxy’s Autumn showcase során levetített gameplay-előzetese. A Saber Interactive júniusban leleplezett kaszkadőrjátékában ugyebár olyan filmek és sorozatok díszletei között tehetjük majd próbára az ügyességünket, mint a Jurassic World, a Vissza a jövőbe, a Miami Vice, a Halálos iramban és a Halálfutam, David Hasselhoff kultsorozata pedig szintén része a Universal biztosította csomagnak. Ennek hála K.I.T.T. volánja mögé pattanva is felébreszthetjük a bennünk lakozó kaszkadőrt, a lent látható trailer alapján pedig egészen biztosan nem fogunk csalódni a széria következő epizódjában – legalábbis, ami a prezentációt illeti.

Megjelenési dátummal ugyan továbbra sem rendelkezik a PC-re (Steam), PlayStation 5-re és Xbox Series X|S-re megjelenő Stuntman: Hollywood, ám az eddig látottak alapján egy jó értelemben vett káosz vár a filmkedvelő gamerekre – már persze, ha nem rontják el az irányítást, az autós címeknél ugyanis ez a legfontosabb tényező. Aki pedig szereti a magyar Knight Ridert, avagy a fantasztikus Bakta Ridert, az már most kezdje el levelekkel bombázni a Sabert, hogy készítsen Skoda 120L DLC-t a játékhoz.

Borítókép forrása: Steam