• Rebootot kap a Cliffhanger – Függő játszma
  • Sylvester Stallone főszereplésével

Sokak számára valószínűleg John Rambo, Rocky Balboa, Dredd bíró, vagy épp Angelo Provolone a legemlékezetesebb Sylvester Stallone korábbi szerepei közül, de ott van még Gabe Walker is, akit az 1993-as Cliffhanger – Függő játszma keretében alakított, és melyhez úgy tűnik hamarosan vissza is tér.

cliff.jpg

Ric Roman Waugh (Angel Has Fallen) rendezésében ugyanis rebootot fog kapni az 1993-as akció-thriller Mark Bianculli (Hunters) forgatókönyve alapján, amiben egy újonc helyett ismét Stallone fogja alakítani a balul elsült rablásba belekeveredő hegymászót. Waugh a produkció kapcsán elmondta, hogy a '80-as és '90-es évek legnagyobb akciófilmjein nőtt fel, melyek közül a Cliffhanger volt az egyik kedvence, és egy álma vált valóra azzal, hogy a filmen dolgozhat, ráadásul magával a legendás Stallonéval. A további szereplőt válogatása még folyik és egyelőre a film cselekményéről se tudni semmit, ahogy arról se, hogy esetleg más ismerős arcok is visszatérnek-e majd benne.