Akárhogy is nézzük, a tinédzserkor igencsak stresszes a legtöbb ember életében. Hiszen egyszerre kell megfelelnünk a társadalom és a társaink sokszor egymásnak ellentmondó elvárásainak, miközben az esetek túlnyomó többségében még keressük a saját identitásunkat, a helyünket a világban. Ez a jelenség ráadásul napjainkban talán még fel is erősödött a közösségi médiának hála, mely egész nap azt harsogja a képünkbe, hogy minden más ismerősünk sikeres és menő, csak nekünk nem sikerült még semmit kezdeni az életünkkel.

Ezt a témát boncolgatja a német How to Sell Drugs Online (Fast) című sorozat is a Netflixen, az alkotók pedig az egyik legfontosabb tanácsukat rögtön az első epizódban ellövik: ha úgy döntenénk, hogy továbbtanulás helyett beállunk dílernek, véletlenül se azzal kezdjük karrierünket, hogy a Google segítségével rákeresünk a témára. Hiszen az lenyomozható.

how-to-sell-drugs-online-fast-cover.jpg

Totál szívás

A How to Sell Drugs Online (Fast) főszereplője Moritz Zimmermann (Maximilian Mundt), aki egy német kisváros legnagyobb vesztese. Bár barátjával, Lenny Sanderrel (Danilo Kamber), mindent megtesznek, hogy még tizenéves korukban tech milliomossá válhassanak, különféle startup ötleteikre nem vevő senki, ahogy közösségi finanszírozású projektjeikhez sem tudnak elég támogatást szerezni.

És ha mindez nem lenne elég, Moritz barátnője, Lisa Novak (Lena Klenke), is szakít a fiúval, mihelyst hazatér egyéves amerikai útjáról. Lisa azt állítja, csak időre van szüksége, hogy átgondolja a dolgokat, de Moritz feltöri a facebook profilját, és itt látja, hogy bizony többről van szó: a lány az elmúlt egy évben több zűrös alakkal is megismerkedett, és most is kifejezetten jóban van az iskola jóképű, kockás hasú dílerével, Daniel Rifferttel (Damian Hardung).

how-to-sell-drugs-online-fast-06.jpg

Bár Moritz helyzete első pillantásra reménytelennek tűnik, hiszen hogy is versenyezhetne az iskola népszerű szépfiújával Lisa szívéért, a fiú nem adja fel, és beszerez egy csomó exstasyt, hogy ezzel visszahódíthassa egykori barátnőjét. Terve persze nem válik be, a drog a nyakán marad, ráadásul így már a környék dílerének, Bubának (Bjarne Mädel) is tartozik egy komolyabb összeggel. Még szerencse, hogy rendelkezésére áll a Lennyvel közösen fejlesztett szuperbiztonságos webshopjuk, melyen, bár eredetileg skinek eladására tervezték, az extasy is könnyen és biztonságosan elpasszolható.

A How to… pedig lényegében Moritz útját követi végig, sokszor a főszereplő narrálása mellett, ahogy lecsúszott szerencsétlenből Európa legnagyobb online dílere lesz, miközben alig mozdul ki a hálószobájából. Hiszen a drogok netes terítése is pont olyan, mint bármelyik másik startup, csak épp a forgalmazott áru tartozik a kevésbé legális kategóriába…

how-to-sell-drugs-online-fast-01.jpg

Lelazítós trip

Talán már a történet fenti leírásából is kitalálható, hogy a How to… nem egy vérkomoly dráma pörgős leszámolásokkal, kegyetlen drogbárókkal és üveges tekintetű függőkkel. Persze, amikor a helyzet úgy kívánja, a sorozat tud komoly is lenni, hiszen helyet kapott benne pár rázósabb jelenet is, de közben végig jellemző rá egy lazább, humorosabb hangulat, ami ad egy kellemesen egyedi szájízt az egésznek.

A How to… ennek megfelelően nem is dráma vagy bűnügyi sorozat, hanem egy coming of age széria, mely elsősorban a felnőtté válás buktatóira, a saját utunk és lényünk keresésének keserédes pillanataira fókuszál. Ráadásul mindezt kifejezetten életszerűen teszi, így nézése közben végig van egy olyan érzésünk, hogy basszus, ezen mi is átestünk. A dílerkedést leszámítva persze.

how-to-sell-drugs-online-fast-03.jpg

Ráadásul a sorozat nem csak a felnőtté válás rögös útjával és az online drogterítés buktatóival foglalkozik, hanem érintőlegesen előveszi a napjainkban igencsak aktuális cyberbiztonság kérdéskörét is. Épp ezért a How to…-t leginkább talán úgy lehet jellemezni, mint egy átmenetet a Breaking Bad, a Mr. Robot és a Scott Pilgrim vs. the World között.

Erre a könnyedebb hangulatra pedig az is rátesz egy lapáttal, hogy az egyes részek is kifejezetten rövidek, pörgősek, átlag 28 és 30 perc között mozog a hosszuk. Tekintve, hogy az egész első évad hat epizódból áll (második pedig jelenleg még nincs), az egész sorozat egy délután alatt lezavarható, ha az embernek van néhány ráérő órája.

how-to-sell-drugs-online-fast-02.jpg

Most Wanted

Ami a karaktereket illeti, ezen a terepen nem igazán fogunk túl sok meglepetésbe belefutni. A How to… figurái egytől-egyig beleillenek a megszokott középiskolás toposzokba, annyi csavarral, hogy néhányan közülük drogbárók. Itt van a két reménytelen kocka, Moritz és Lenny, a jóképű szépfiú Daniel, és az önmagával meghasonult, saját identitását kereső lány, Lisa.

Azt persze fontos leszögezni, hogy mindez nem azt jelenti, hogy a karakterek laposak vagy unalmasak lennének, sőt, épp ellenkezőleg. Átlagos, de szerethető arcok ők, akiknek a helyébe bárki bele tudja képzelni magát, aki volt már kamasz. Ráadásul a legtöbben némi fejlődésen is átmennek (olyan nagy karakteríveket azért nem érdemes várni hat félórás rész alatt), szóval az se mondható rájuk, hogy nagyon statikus jellemek lennének.

Ami a színészeket illeti, itt sem érheti szó a ház elejét.  Maximilian Mundt nagyszerűen alakítja a félénk, szociálisan eléggé visszamaradott kockát, akinek bár nagyratörő tervei vannak az élettel, sokszor azt se tudja, hogy kommunikáljon a többiekkel, és Lena Klenke is nagyszerű választás volt a saját útját kereső Lisa Novak szerepére. Mellettük pedig muszáj még kiemelni Bjarne Mädelt is, aki egyszerre tud ijesztő és komikus lenni a piti díler Buba szerepében.

how-to-sell-drugs-online-fast-04.jpg

Amikor tuti a cucc

A How to Sell Drugs Online (Fast) tehát egy könnyed, kellemesen humoros, gyorsan lezavarható sorozat lett, mely azért nem szűkölködik a komolyabb pillanatokban sem. Többszörösen összetett történetet, durva csavarokat vagy nagy ívű karakterfejlődést persze nem érdemes várni hatszor fél órában, viszont a How to... hétvégén délutánra vagy egy rohanósabb hétköznap utáni este remek választás lehet, már amennyiben kicsit is érdekelnek a coming of age és young adult alkotások. Vagy az online dílerkedés.

how-to-sell-drugs-online-fast-07.jpg