• Megérkezett a 01-es javítás a Sons of the Foresthez
  • Amely számos hibát javít
  • Emellett extra tartalmat és tárgyat is hozott

Számos kiváló játék kezdte a pályafutását korai hozzáférésben, példának okáért a The Forest is, ami a játékosok visszajelzései alapján nyerte el a végleges formáját anno. Nem lesz ez másként a folytatásként funkcionáló Sons of the Forest esetében sem, az Endnight Games február 23-án megjelent túlélőjátékából ugyanis már az első 24 órában több mint 2 millió példány kelt el, az egyidejű játékosszámról nem is beszélve. A SteamDB adatai szerint a program az ötödik helyen volt a debütálásakor, olyan sikercímeket megelőzve ezzel, mint például a Hogwarts Legacy vagy a Warzone 2.0. A népszerűséghez valószínűleg sokat hozzátett, hogy a streamerek és a tartalomgyártók elég hamar felkapták a játékot, Kelvin karaktere pedig kvázi vírusként terjedt az interneten, így lényegében még az is hallott az alkotásról, akit egyébként nem nagyon mozgat a műfaj. A készítők már a megjelenéskor azt ígérték, hogy gőzerővel készülnek a javítások és az új tartalmak, a 01-es tapaszt látva pedig nem a levegőbe beszéltek, az ugyanis nem csak a hibák egy jó részét gyomlálta ki, de új dolgokat is hozott.

De kezdjük talán a fontosabb javításokkal. A zárt ajtókon innentől nem lehet átjutni egy bot segítségével (a speedrunnerek legnagyobb bánatára), Kelvin pedig végre nem fogja kivágni az épületek tartópilléreit – bár ehhez mostanra talán hozzá is szoktak a legtöbben. A különböző tervrajzok (például a halcsapda) mostantól gond nélkül megjelennek a víz alatt, de egyéb  hibákat is javítottak, valamint néhány fegyver (például sörétes) sebzését is redukálták, ahogy egyes ételek és italok hatásán is módosítottak. Ami az újdonságokat illeti, immáron van a játékban távcső, sárkányrepülő, egy újfajta kapu és egy eddig nem látott kisebb főellenfél is. Emellett egy bot segítségével most már zárhatóak az ajtók, a kisebb bútorok szabadon áthelyezhetők (de akár szét is szedhetők), a beállításokban egy gombnyomással visszaállíthatjuk az eredeti állapotokat, immáron minden kannibál képes a fákon ugrálni, plusz új fejlövés animációkkal is "gazdagodtak". Ha pedig mindez nem lenne elég, a sztori is új elemekkel bővült és a játékosok nevét is elrejthetjük, tehát egy rendkívül tartalmas patch-csel állunk szemben. És tekintve, hogy ez még csak az első nagyobb csomag, így biztosra vehető, hogy elég fényes jövő áll a játék előtt.