• Befutott a Microsoft üzleti jelentése
  • 50 százalékkal nőtt a videójátékos részleg bevétele

Ismét jönnek az üzleti jelentések, a konzolgyártók közül pedig szokás szerint a Microsoft rukkolt elő elsőként a friss számokkal, akik ezúttal is visszafogott mennyiségben publikáltak csupán adatokat. Az azonban ennyiből is jól látszik, hogy a videójátékos részleg kiemelkedően jól teljesít ezekben az időkben.

A januártól márciusig tartó negyedévben 3,53 milliárd dollár volt a gaming divízió bevétele, ami 50 százalékos javulást jelent az egy évvel ezelőttihez képest. A fő hajtóerő természetesen a hardver volt, köszönhető az Xbox Series X és S megjelenésének: ilyen téren 232 százalékkal nőtt a bevétel tavaly év elejéhez képest, a Microsoft pedig megerősítette azt is, hogy a kereslet továbbra is nagyobb a kínálatnál az újgenerációs konzol esetében. A játékokból és szolgáltatásokból származó bevétel eközben 34 százalékos javulást produkált.

szarnyal-a-microsoft-videojatekos-reszlege.jpg