A Társalgón belül többször dicsértem már a Rollins Publisher csapatát, játékaikat pedig több ízben is a tökéletes kapudrogként emlegettem a szerepjátékok világához, ha valaki újoncokkal, esetleg fiatalabb korosztállyal szeretné megismertetni ezt a hobbit, és nem feltétlenül a D&D és társai felől kezdene. Termékeik sorából kiemelkedik a Gallia, saját fejlesztésű, eredetileg a '90-es években debütált szerepjátékuk, mely egy könnyed, humoros, az Asterix & Obelix képregények által inspirált univerzumban játszódik. A játékosok elsősorban hősies gallokat irányíthatnak, akik druidák varázsitalai révén képesek ellenállni a megszálló rómaiaknak, illetve győzelmet aratni távoli tájakon játszódó kalandjaik során.

Történetünk legutóbb ott ért véget, amikor…

Amikor tavaly szeptemberben bemutattam a játék szabályainak karcsúsított változatát, a "Szabályok nyersen, szálkásan"-t,  a produktum erősségei közül a humor mellett elsősorban a szabályok rövidségét és egyszerűségét emeltem ki. Bár szép számmal akadnak különböző képességek, és egy haladó mesélő kénye-kedve szerint bonyolíthatja, csavarhatja a játék mechanikáit, alig fél-egy óra alatt bőségesen kiismerhető rendszerről van szó, mely mindössze a klasszikus, hatoldalú dobókockákat igényli. A kötettel kapcsolatban mindössze pár negatívumot emeltem ki, mint például a konkrét karakterkasztok, illetve legalább néhány varázsital és ellenfél mellékelésének hiányát.

Erre egyfajta válaszként még néhány hónappal ezelőtt megkaptam a kiadótól a játék dobozos kiadását, benne a teljes szabálykönyvvel, üres és előkészített karakterlapokkal, dobókockákkal és műanyag talpakkal a kivágható karakterekhez. Mindezek mellett extraként érkezett hozzá a Kukucskafal névre keresztelt mesélő paraván, a Böszmék és löttyök kiegészítő, illetve a Rőt nyakú szerencsehozó kalandmodul – amit később egy minta is követett a játék Kukucskafal megapax csomagjából.

Széles a menü, van vadkan pecsenye is

A teljes szabálykönyv lényegében pótol minden olyan hiányosságot, amit a vékonyított változattal kapcsolatban felhoztam: igen tisztes mennyiségben akadnak előre definiált kasztok bő leírásokkal, különböző felszerelések, varázsitalok, illetve több “böszme”, tehát ellenfél is. A doboz, melyben a kötet érkezett, kifejezetten tartalmas, a már említett kockák, műanyag talpak és karakterlapok mellett pedig különösen tetszett a falu térképe. Ez utóbbi még tovább növeli a játék hozzáférhetőségét, segítségével ugyanis akár egészen egy könnyedebb társasjáték szintjéig egyszerűsíthető a játék. Bár eleinte gondolkoztam azon, hogy mivel azóta megjelent egy A4-es méretű, a szabályokat még tömörebben és egyszerűbben összefoglaló Starter füzet is a kiadótól, mennyi létjogosultsága van még a “Szabályok nyersen…” kötetnek, tulajdonképpen egy egészen praktikus fokozatosság vált így lehetővé a játékosok számára. A Starter füzet elegendő ahhoz, hogy az érdeklődőket megismertesse a játékkal és meghozza a kedvet, a “Szabályok nyersen…” kellő bevezetést ad a teljes szabályrendszerhez, hogy mire számítson a játékos, hogyan épülnek fel a különböző mechanikák, a teljes kötet pedig kitölti azokat a hézagokat, amelyek bennem is felmerültek a konkrétumokkal, példákkal kapcsolatban. Ez után már csak a kalandmodulok kellenek, melyeket ha valaki nem rögtön saját kútfőből szeretné kezdeni, a Rollins csapata azóta is gyártja az újabb és újabb hosszabb-rövidebb hivatalos változatokat.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

A “Böszmék és Löttyök könyve” pedig, mely a játék számára a bestiárium szerepét tölti be, a legenyhébb kifejezéssel élve is bőségesen elárasztja a játékosokat és mesélőket a különféle lehetőségekkel. A készítőknek emellett külön kijár az elismerés azért, hogy nem pusztán statisztikákkal látták el a kötetet, de minden ellenfél kapott illusztrációt és egy elég bő leírást is, mely a mesélők számára is hasznosnak bizonyulhat a modulok ötletelésében. A teljes csomag próbálgatása csak meggyőzött azzal kapcsolatban, hogy mennyire kiváló színfolt a hazai szerepjátékos palettán a Gallia, és remek választás kezdő, illetve fiatalabb szerepjátékos csapatok számára, főleg ha szeretik az Asterix és Obelix filmeket/rajzfilmeket/képregényeket. Ha a Starter vagy szálkásított kiadás elnyeri a tetszéseteket, mindenképp ajánlom, hogy ruházzatok be a dobozos kiadásra és a “Böszmék…” kötetre is.

(A tesztpéldányt a Rollins Publisher biztosította – köszönjük! A játékhoz idegen nyelvismeret nem szükséges.)

Társasjátékos hírekért kövesd a rovat Instagram-oldalát