Jóval több lesz a hasonlóság az iPhone 18 és 18 Pro között, mint korábban hittük

Tavasszal egyfolytában lehangoló hírek érkeztek az iPhone 18 kapcsán, úgyhogy ideje volt valami pozitívumnak.

Úgy tűnik, az iPhone 18 alapmodell mégsem egy visszalépés lesz, mint ahogyan azt a korábbi pletykák alapján sejtettük. Egy friss értesülés szerint az Apple mégiscsak közelíteni próbálja majd ezt a kivitelt a Pro modellekhez hardveresen. Legalábbis jelentős változás, hogy a memória mennyisége kapcsán kiegyenlítené a kínálatának egy részét a cupertinoi cég. Az alapmodellre persze még sokat kell várni, mert erről nem szeptemberben hullik le a lepel, de legalább már elmondhatjuk, hogy van miért várni erre is. Alább mutatjuk, hogyan alakulhat az iPhone 18-as szériája, beleértve az iPhone 18e-t, ami mind közül a legfurcsább módon kap több RAM-ot az elődjénél:

Borítókép: depositphotos.com / Wongphoto