Arról nem is szólva, hogy kb. a második percben az is kiderült, hogy főhősünk vertigóra hajlamos – ennyire talán még Brie Larson sem volt soha megszemélyestámadva! De hol is tartottam? Megvan! Orvosunk noszogatására bevonulunk egy nyugdíjasotthonba, ahol megismerjük a többi lakót, és tulajdonképpen magunkat is. A játék elején ugyanis kiválaszthatjuk karakterünket, elhunyt élettársunkat és háziállatunkat. De az élettörténetünk nagy részét majd a későbbi beszélgetések során építjük fel a lehetőségekből.

A lenyugvó napnak is van ereje

A Later Daters a már elkészült és igen nagyvonalúan epizódnak nevezett rövidke napok alapján egy pofonegyszerű vizuális novella. Beszélgetünk emberekkel, elmegyünk helyszínekre beszélgetni emberekkel, és néha emberek keresnek meg minket beszélgetni. Na, jó, a második napon volt egy teljes leosztás póker is, némi beszélgetés közben. De egyelőre úgy tűnik, hogy a játék semmi másból nem fog állni, mint rövidebb-hosszabb párbeszédekből. Ez persze nem baj, hiszen a karakterekkel és történetszövéssel is sokat el lehet érni.

Az idősek otthona ugyanis köztudottan nemcsak játék és mese. Az itt élőknek elég komoly érzelmi csomagja van, sőt múltbeli tetteiknek közvetlenebb következményei is lehetnek. Ráadásul elég sok kisebb-nagyobb krónikus betegség is előfordul, és igen, még halál is. Mondhatni, az élet része, de akkor is elég komoly téma, amihez óvatosan és főleg okosan kell nyúlni. Nem is szólva arról, hogy az aktuális hazai hírek extra fanyar ízt adnak az egész játéknak.

Amit szintén mindenki tudhat az idősek otthonáról, például a sorozatokból, hogy lakói… hát izé… mint a nyulak! Végtére is idejük van, Viagrájuk van, és az ő korukban a társadalom elvárásai és esetleges rosszallására is hidegen hagyja őket. Bár azt nem tudom, ez a valóságban is így van-e, de a játék elég komolyan elkötelezte magát a teória mellet, ahogy az azért a címből is sejthető. Ami már kevésbé, hogy a harmadik napra félig-meddig akaratomon kívül sikerült összehoznom egy négyfős randit a moziestre. Ezek után alig várom, hogy mit hoznak a következő napok.

Nagymama, miért ilyen early az accessed?

Azonban jelenleg mindössze az első három nap játszható. (Három! Hol egy Angry Joe, amikor szükség lenne rá?!) Ez éppen csak arra elég, hogy megismerjük a főszereplőket, mintát kapjunk a játék hangulatából, és felmerüljön néhány kiderítésre váró titok. Ezek felgöngyölítésére pedig elméletileg elég lesz újabb három nap, az ősszel várható folytatás/befejezés ugyanis csak ennyit ígér, legalábbis egyelőre.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Az eddig kapott információkból egyáltalán nem világos, hogy a Later Daters miért érkezik két adagban, hacsak nem lesznek lényegesen tartalmasabbak a záró napok, mint az eddig látottak, amik, bár a készítők szerint akár egy órát is kitehetnek, de ez legfeljebb akkor igaz, ha nagyon megrágunk minden egyes döntést. A szétválasztás már csak azért is érthetetlen, mivel a körítés bár kellemes, de spártai. Nincs szinkron, csak írott szöveg, nincs animáció, csak pár tucat rajz és ezek variációi. Minijáték sincs egyelőre, legfeljebb néhány leágazás a történetben. Valamint LGBTQ+ szereplők, akiknek néha ez a tulajdonságuk szinte a teljes karakterrajzuk, mivel a bevezető időszak nem volt elég három dimenzióssá formálásukra.

Sőt, sajátunkéra sem igazán. Hősünk több esetben is beleszól dolgokba, amikbe egyáltalán nem kéne, ráadásul ilyenkor gyakran csak két lehetőség közül választhatunk: vagy iszonyat pozitív, peace, love <3ÁLDÁS<3 választ adunk, vagy olyan zsémbeset, amitől még a Gran Torino-s Clint Eastwood is megkérne, hogy lazítsunk kicsit. Ráadásul a két választás közötti átvezetőkben amúgy is kedvesek és életigenlők leszünk, így ezeknek a mini leágazásoknak végképp nincs sok értelme.

Mire megvénülünk

A nagyjából 10 eurós játéknak három pillére van. Az alapötlet, a grafika és a szöveg. Az alapötlet játékokban ritkán szereplő csoportra fókuszál, így érdekes, a rajzok jók, a szöveg viszont… hullámzó, közepes, gyakran nem ér fel ahhoz, amit a témák érdemelnének. Persze lehetséges, hogy idővel javulni fog az összhatás, sok múlik a lezáráson. A vásárlással éppen ezért érdemes megvárni annak megérkezését.