The Crossing: új műfaj születőben?

<p class="MsoNormal">Arx Fatalis, Dark Messiah of M&M &#8211; két játék, melynek alapján nyugodtan kijelenthetjük, hogy a kis lyoni csapat nem kevés tehetséggel van megáldva. Nem csoda, hogy a &#8222;nagyok&#8221; is felfigyeltek rájuk: a Valve örömmel nyújtotta át nekik a Source motort, sőt háttértámogatást is biztosított számukra, a Ubisoft pedig rájuk bízta az M&M franchise akcióágát. </p>

The Crossing: új műfaj születőben?Mostanában mindenki azt találgatta, a Messiás megjelenése után mi lesz a francia srácok új játéka. Kézenfekvőnek tűnt, hogy az Arx Fatalis folytatása lesz ez, de valami új „Ubis” megbízás sem lett volna meglepő, hiszen elégedett lehet a honfitárs kiadó a számukra elvégzett munkával. Annál nagyobb most a csodálkozás, ugyanis egy friss bejelentés szerint valami egészen más formálódik a stúdió falai között. A projektnek egyelőre csak a nevét ismerjük: The Crossing, és ez amolyan beszédes cím: nem kevesebbet ígér ugyanis, mint a szóló- és a többjátékos mód keresztezését, evégből „crossplayer FPS” besorolást kapott. Ennyi, amit tudunk róla, és még két dolog: természetesen a Source motor hajtja, és a Half-life 2 művészeti vezetője is ott bábáskodik mellette. Bővebbet január elején fogunk megtudni, az a pár képkocka, amit volt szerencsém látni belőle, elég meggyőzőnek bizonyult. Az Arcane weboldalán egyébként komoly toborzás folyik, 2007. február végi határidővel: karaktertervező, főprogramozó, játékmenet- és AI-programozó, környezettervező, vezető karakteranimátor kerestetik. Természetesen erősen figyelemmel kísérem a fejleményeket, a fiúk már az Arx Fatalisszal szívembe lopták magukat...