• Nyáron jelenik meg a The Forgotten City
  • Ez egy narratív nyomozós játék, mely egy Skyrim mod alapján készült

A The Forgotten City egyike volt a legnépszerűbb modoknak a The Elder Scrolls 5: Skyrim esetében, melyet több mint 3 millióan töltöttek le, ráadásul még díjakat is kapott. Nem meglepő tehát, hogy a Dear Villagers meglátta benne a potenciált, és úgy döntöttek, hogy az eredeti alkotóval közösen egy különálló játékot készítenek belőle ugyanezen a néven.

the-forgotten-city-kiderult-mikor-erkezik-a-skyrim-modkent-indult-nyomozos-jatek.jpg

Mindez persze nem újdonság, hiszen régóta tudjuk már, hogy készül a The Forgotten City, amely eredetileg úgy volt, hogy már 2020 telén megjelenhet. Ez nyilvánvalóan nem történt meg, most azonban kiderült, hogy 2021 nyarán tényleg sor kerül a premierre, méghozzá az eredetileg tervezettnél jóval több platformon: PC mellett PS5, PS4, Xbox Series, Xbox One és Switch konzolokra is érkezik a nyomozós játék.

Az időutazós rejtélyben a Római Birodalom egy titkos földalatti városának utolsó pillanatait élhetjük át újból és újból, egyfajta időhurokba kerülve, ahol döntéseinknek komoly súlya lesz, ennek következtében pedig többféle befejezést is előcsalhatunk majd.