• Hamarosan megjelenik a The Last of Us Part 2
  • Ennek örömére pedig a Sony egy teljes State of Playt szentelt neki
  • Mely körülbelül 20 percen át mutatta be a játékot

A Sony már hétfőn is jelezte, hogy szerda este új State of Play adással jelentkeznek majd, melyben teljes egészében a The Last of Us Part 2-re fókuszálnak, ez az adás pedig nemrég le is futott. A videóban maga Neil Druckmann, a játék producere, mutatta be nekünk a Naughty Dog legújabb projektjét, körülbelül húsz percig beszélve az egyes részletekről.

Druckmann a sztori ismertetésével kezdte, elmondva, hogy több évvel az előző rész cselekménye után járunk, mikor Joel és Ellie békében és letelepedve élnek Jackson városában, azonban ez a béke nem tart sokáig, Ellie-nek ugyanis újra ki kell lépnie a vadonba egy tragikus esemény után.

Ez az út pedig az ország új, eddig sosem látott területeire vezeti majd a lányt: a cselekmény jó része Seattle-ben, egy hatalmas egykori karanténzónában játszódik majd, amit kedvünkre bejárhatunk majd, helyenként hajókat és lovakat is használva. A város azonban korántsem békés terep, utcáin ugyanis két frakció háborúzik egymással, a fertőzöttekről már nem is beszélve, akik ezúttal jóval nagyobb számban térnek majd vissza, mint az első részben.  Ezeket a frakciókat elkerülhetjük, ha ügyesek vagyunk, de meg is harcolhatunk velük, ha elég agresszívnak érezzük magunkat, a döntés mindig a miénk lesz, ezt a szabadságot pedig a fegyverek nagyobb testreszabhatósága is erősíti majd.

Ellie nem mindig lesz egyedül a játék során: akárcsak az első részben, itt is kaphatunk majd NPC társakat, akik ezúttal jóval hasznosabbak lesznek mint az elődnél, besegítenek majd például a harcban is, ha úgy hozza az élet.

Végezetül pedig a fent elhangzottakat a gyakorlatban is megnézhettük, egy igencsak izgalmas játékmenet videónak hála, ahol Ellie a WLF néven emlegetett paramilitáris csoport tagjai elől bújkál Seattle elárasztott külvárosában. Ennek megfelelően először azt láthattuk, hogy működik a lopakodás az új játékban, miközben a kraftolásba, valamint ellenfeleink és a kutyáik félrevezetésébe is bepillantást nyerhettünk, a végén pedig egy elég hangulatos függővéggel búcsúzott a bemutató.

Nektek hogy tetszett a State of Play adás?