Érthető, hogy sokan várják a The Last of Us Part 2-t, amit idén végre mozgásban is megcsodálhattunk, ugyanakkor kicsit vicces, hogy már harmadszorra „szivárog” ki a megjelenési dátum, már ha jól számolom, de a tévedés jogát fenntartom.

Az Amazonon júliusban feltűnt a 2019. március 29-ei dátum, majd később a Sony elkezdte feltölteni YouTube-ra a The Last of Us Part 2 zenéjét, amiknél a 2019-es év volt feljegyezve. Most pedig – dobpergés – újra az Amazon szivárogtat, ezúttal az olasz, és a slusszpoén: 2019. március 29. a dátum.

Nyilván már ebből világos, hogy mindez csak a szokásos place holder, vagyis egy vaktában beírt "helyfoglaló" dátum. Erre több dolog is mutat. Az egyik, hogy még nem tűntették el, márpedig, ha valós dátum lenne, a Sony már rég levakartatta volna az oldalról. Másrészt, elég valószínűtlen, hogy az Amazon már a nyáron tudta, mikor jelenik meg a játék.

Harmadrészt eléggé közelinek tűnik ez a dátum ahhoz képest, hogy hivatalos bejelentés a megjelenésről még nem történt, sőt a The Game Awardson pont azért nem volt kint a játék, mert a Naughty Dog egyelőre nem akar további részleteket megosztani a programról. Márpedig, ha a játék márciusban jönne, az év utolsó nagy gamer eseményén valószínűleg ott lett volna, mint több más, jövőre érkező cím.

Ami biztosnak tűnik, az a 2019-es év, ez is csak azért, mert a Sony-tól származik az információ. De valószínűbb a nyári megjelenés, ha a The Last of Us két változatának kiadásából indulunk ki.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!