• Tavasszal kezdődik a The Long Dark kampánya
  • Epizodikus formában jelenik meg
  • Két szereplő között váltogatunk majd
  • Az első szezon 2016 folyamán tárul elénk
  • Bővülni fog a Sandbox Mode
  • Drágul a játék, ezzel tükrözve az elmúlt év fejlődéseit

A 2013-ban felbukkant The Long Darkban eddig csak magányosan küzdhettünk a kegyelmet nem ismerő, fagyos kanadai erdőségek viszontagságaival, mindezt különösebb történet nélkül. Tudtuk persze, hogy a szimpla túlélősdi mellett lesz valamilyen kampány is, és most már tudjuk azt is, hogy mikor.

A The Long Dark alaptörténete szerint a Földet egy rejtélyes esemény sújtotta, ami minden elektromos berendezést tönkretett. A túlélőmódban egy repülőgép szerencsétlenséget éppenhogy túlélt karaktert terelgethetünk a középkoriba visszataszított tájon, a kampány pedig szintén ezzel a felütéssel dolgozik, de két szereplő szemszögéből.

Az egyikük Will Mackenzie (David Hayter), egy pilóta, a másik pedig egy doktor, Astrid Greenwood (Jennifer Hale), akik igyekeznek átvészelni mindazt, amivel a természet szembeállítja őket. A kalandjaikat epizodikus formában élvezhetjük 2016 tavaszától -- részenként két-három órás szeletekben görgethetjük előrébb az eseményeket, amiből az alábbi videó hivatott egy kis ízelítőt adni.

A The Long Dark eddig 550 ezer példányban kelt el, a program támogatása pedig a jövőben is folytatódni fog. A jövő év során, a nagyjából 10-12 óra hosszúságú Story Mode mellett a Sandbox Mode frissítéseket és bővítéseket kap.

A csapat látta, hogy a játékosok mennyire szeretik a megkötések nélküli túlélést, és habár az eredeti tervekben még úgy állt, hogy a Story Mode megjelenésekor a kísérletezési célokkal létrehozott Sandbox Mode-ot leállítják, ezt most mégis megtartják. A célját azért betöltötte: a kampány a Sandbox nagy részét átveszi, míg 20-25%-a teljesen új tartalom lesz, köztük a Survivors és a The Aurora nevű, egyelőre nem tisztázott elemek.

Fontos azonban tudni, hogy a Story Mode megjelenésével drágulni fog a játék, ezzel tükrözve az elmúlt év fejlesztéseit. Természetesen, ha már megvan a játék, akkor a kampány is jár, felár nélkül.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!