A Warner Bros. a hét elején közzétette az első rövid előzetest a The Mummy című új horrorfilmhez, amely az Evil Dead Rise rendezője, Lee Cronin alkotása és áprilisban érkezik a mozikba. Hogy még jobban felcsigázzon minket, a rendező a közösségi médiában megosztott egy képet, amellyel a filmre utal, de ahhoz, hogy megértsük, mit is akar átadni, ismernünk kell a Morze-kódot. A trailert láttátok már?
A lelkes rajongók persze hamar megfejtették az üzenetet. „Az ókori egyiptomi civilizációban a sötét szellemek és a holtak látomásai soha nem voltak puszta illúziók” – szól az idézet. „Voltak, akik az átkelés után örökre eltűntek, de néhány szerencsétlent olyan sötétség emésztett fel, amely sokkal gonoszabb volt, mint amit bárki valaha is elképzelhetett volna. Ma veszi kezdetét.” – olvasható a szövegben. A film egyébként egy újságíró (Jack Reynor) körül fog forogni, aki a sivatagban végzett munkája során elveszíti lányát, Katie-t (Natalie Grace). Nyolc évvel később a fiatal lány előkerül, de a család hamar rájön, hogy jobb lett volna, ha inkább örökre elnyeli a sivatag forró homokja. Cronin az IGN-nek adott interjújában úgy fogalmazott, hogy a The Mummy olyasmi lesz, mintha a Poltergeist és a David Fincher-féle Hetedik keresztezéséből született volna – a hivatalos mozipremier április 17-én esedékes.
Borítókép forrása: Bloody-Disgusting