A közlemény három szakaszra bontható. Az első a csúszás: hat héttel tolják ki a srácok a megjelenést, remélhetőleg utoljára, így október 26-án végre kézbe vehetjük a portékát. Jacek Brzeziński projektvezető elmondta, hogy a játék béta RC4 fázisban van, jelenleg javában folyik a tesztelés és a hibák kiküszöbölése, ám mindennek érdekében kénytelenek voltak beiktatni ezt a „biztonsági idősávot”. Én, bár a csúszásnak nem örülök, megértem a dolgot; nem akarom szegény Gothicot bántani, unalmas is talán, hogy mindig felemlegetjük ilyenkor, de annak példája is bizonyítja, hogy mennyi probléma van a „kiadjuk, és majd foltozzuk” mentalitással.

The Witcher: Csúszás és magyar szinkronA második szakasz már jó hír. A tesztelés során ugyanis sikerült lemérni, mennyi idő alatt lehet végigtolni a Witchert. Nos, aki a fő szálon vágtat végig, 50 óra játékra számíthat, aki azonban az összes mellékküldetést is bevállalja, 90 órát is elbolyonghat, ami manapság egészen megdöbbentő számadat. A projektvezető ennek érzékeltetésére felhozott egy példát: a „mintaalany” tesztelő (és ez rögtön további magyarázat is a hat hetes csúsztatásra) napi 6 óra játékkal 15 nap alatt végzett a teljes végigjátszással, ami a hétvégi lazítást-regenerálódást beleszámolva három hetet jelent. Michał Madej, az egyik tervező szavaival: „A mostani trendek az egyre rövidebb játékidőt favorizálják, melyek után a játékosok még többre vágynak. A mi célunk azonban a régi, epikus RPG-k emlékének felidézése, melyekben hetekig tartott a felfedezés, végigjátszás. A legfontosabb tervezési elem az volt, hogy a játékos azonosítsa magát Geralttal, és az ő szemein át fedezze fel Sapkowski (a játék alapjául szolgáló regény írója) világát.”

És végül a harmadik szakasz, a még jobb híré. A játék teljes magyar szinkronnal jelenik meg, ráadásul a CD Projekt hazai lokalizációs divíziója eljutatta hozzánk a hangfelvétel stáblistáját, amelyben bizony profi színészeket találunk. Íme a főszereplők névsora - az urak még a héten hangmintákat is küldenek, melyeket természetesen azonnal megosztunk majd veletek:

  • Geralt - Csík Csaba Krisztián
  • Azar Javed - Vass Gábor
  • Zoltan - Várdai Zoltán
  • Kalkstein - Karsai Károly
  • Dandelion - Csőre Gábor
  • Shani - Csondor Kata
  • Triss - Németh Kriszta
  • Abigail - Rutkai Laura
  • Siegfried - Seder Gábor
  • Raymond - Rosta Sándor
  • Yaevinn - Presics Tamás
  • Vincent - Forgács Gábor

Nos, azt hiszem, így a végére a legörbedő szájak mosolyra húzódtak – több okunk van örülni, mint szomorkodni. A játékot a CDP Lipcsében bemutatja, úgyhogy egy hónap múlva sokkal okosabbak leszünk. Személy szerint én már alig várom!